Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

,,Testvérek ez a pillanat a karácsony! Nem az égősoroknak a gyönyöre!” – Éjféli mise Vásárosnaményban


Vásárosnamény – A karácsonyi éjféli mise minden évben december 24-én pontban a nap végén várja a hívőket a templomokba, hogy az emberek együtt ünnepeljék meg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, a kis Jézus megszületését. A hagyomány még ma is él, de magához az éjféli miséhez rengeteg egyházi és világi szokás is kötődött a múlt századokban. Az egyik legfontosabb és leggyakoribb, amelyet még ma is ismerünk, a betlehemezés volt: ebben a lelkes amatőrök házról-házra járva eljátszották a kis Jézus születéstörténetét a három királyok legendájával és a pásztorok felbukkanásával együtt. A járványügyi korlátozások miatt, idén ugyan elmarad a vásárosnaményi egyházközség fiataljainak pásztorjátéka, de éjféli mise megtartására volt lehetőség a Bereg szívében is. A járványügyi-helyzet miatt ugyan számtalan óvintézkedés mellett, de a Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközségben ismét számos hívő gyűlt össze, hogy meghallgassák Erdei Tamás atya szívhez szóló szavait.

Nagyon szép és nagyon fontos, hogy ebben a nagyon szép és hangulatos ünnepben, amikor hála Istennek megadatott nekünk az is, hogy együtt ünnepelhetünk akár templomi közösségben, akár családjaink körében nagyon fontos, hogy ünneplés közben, ne keverjük össze az ünnep hangulatát, az ünnep lényegével. Az ünnep lényege nem más, mint a Megváltó születése. Már égnek a karácsonyi fények a templomaikban, az utcáinkban, a házainkban. De azt gondolom, hogy ez csak a hangulatnak a része. Az igazi jel, az igazi fény amit a sötét, áldott mai éjszakában meg kell látnunk, az az a jel, amit több, mint kétezer évvel ezelőtt adott Isten a világnak, aminek mi is 2020-ban részesei vagyunk. Ez a jel, ez a gyermek a jászolban, a pólyában, az a nagyon szerény körülmények közé megszülető Megváltó, aki miértünk jött el akkor és ott a világba, hogy a megváltás művét végbe vigye. Ez a jel, amit nekünk követni kell, mert ez a jel azt mondja, hogy az Isten szeret minket. Ez a jel azt fejezi ki, hogy az Isten megment minket! Ez a jel azt mutatja nekünk, hogy az Isten tanít minket.
A ma emberiségének, nem ígéretekre van szüksége! Az ígéretekkel, már tele van a padlás. Az, amire a ma emberiségének szüksége van, az a tett! Amikor Isten megtestesül erre a világra, akkor ezt teszi! Cselekszik! Nem ígérget, hanem meglépi, amit meg kell tennie. Eljön, hogy megváltsa az emberiséget. Amikor megérti ezt az ember, amikor részesévé válik ennek, akkor úgy szíven üti ez a dolog, hogy hogy szeret engem az Isten. Eljött értem és vállalta az emberi sorsot, és ebben a sorsban közösséget vállal bennem. Igen! Meg kell érkezni és meg kell tapasztalni, hogy milyen az, amikor értem jön az , aki szeret.
Testvérek ez a pillanat a karácsony! Nem az égősoroknak a gyönyöre! Nem a betlehemi jelenetnek csupán és kimondottan a maga naiv szépsége. Hanem az a pillanat, amikor arcon üt az, hogy valaki szeret engem. Akinek a szeretete kinyilvánul karácsony ünnepén, az nem más, mint az Isten. Ő maga jön közénk, az Ő fia! A Megváltó! Ő testestesül meg ebben a világban! Megértjük hirtelen, hogy mennyire szeret minket az Isten. Ezért örülünk karácsonykor, ezért adunk hálát.
Az az áldott éj, amelyen ma vagyunk, és amelyen ma vagyunk, nem véletlen, hogy ide került, hiszen ez a téli időszak leghosszabb éjszakája. Bizony a sötétségből, a nehézségből nem volt kevés ebben a 2020-as esztendőben, de ebbe a sötétségbe ragyog bele a betlehemi csillag fénye és bizony minden sötétséget eloszlat. Eloszlatja a kilátástalannak a sötétségét. Eloszlatja a kétségbeesésnek a sötétségét és bízom benne, hogy elosztja minden olyan sötétségünket, amely minket körülvett ebben az esztendőben. Így örüljünk együtt ezen az áldott éjszakán, így mondjuk köszönetet annak a kisdednek, aki valójából akármilyen szerényen, akármilyen egyszerű módon született erre a világra, de a világ megváltója volt. Veled, velem, mindannyiunkkal sorsot vállalva mindenki szeret és mindenkit megvált. Áldott karácsony kívánok!

Az éjféli misét teljes egészében, itt tekinthetik meg: