Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Terjed a súlyos növénybetegség hazánkban


A Dunától keletre fekvő borvidékeken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége, az illetékes kormányhivatalok szakemberei megkezdték a felszámoláshoz szükséges intézkedéseket – közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján hétfőn. Mint írták, első ízben jelent meg Magyarország Dunától keletre eső területén, konkrétan a Hajós-Bajai borvidéken a szőlő súlyos, aranyszínű sárgaság betegségét okozó FD fitoplazma.

A kórokozó terjedésének megakadályozása érdekében a betegséggel fertőzött növényeket, valamint a fertőzési góc körüli 1 kilométeres körzetben található, tünetet mutató tőkéket belátható időn belül meg kell semmisíteni.

Az ezt körülvevő 3 kilométeres biztonsági övezetben, azaz a puffer zónában már zajlik az intenzív felderítés és mintavétel a károsító esetleges jelenlétének, terjedésének feltérképezése érdekében. Hozzátették, hogy azokon a területeken, ahol a hatóság a fenti jogszabály alapján elrendeli a szőlőtőkék megsemmisítését,

a hivatásszerűen gazdálkodó termelők kártalanításra jogosultak.

Az óvintézkedésekre azért van szükség, mert azok hiányában a területen található tőkéknek akár 80-100 százaléka is megfertőződhet a fitoplazmával, sőt a fogékony fajták néhány év leforgása alatt akár ki is pusztulhatnak. A közleményben hangsúlyozták, hogy a hatósági intézkedések kizárólag a növényállományra vonatkoznak, vagyis semmilyen formában nem érintik a bor készítését és annak forgalmazását.

Magyarországon a Nébih 2013 augusztusában azonosította először a betegséget Zala megyében a szlovén határ mellett, majd Badacsonytomajon, Veszprém megyében.