A horgászatnak és a halászatnak ősidőkre visszavezethető hagyományai vannak Magyarországon, így a Bereg szívében, Vásárosnaményban is. E tevékenység a jelen korban is, az egyik legnépszerűbb kikapcsolódási forma országszerte.

 Őshaza vizei között élve, a halászat az élelmiszerszerző tevékenységek közé tartozott. Ezt bizonyítja a számos finnugor származású halnév (hal, meny, tathal, keszeg, őn) és építmény, szerszám (háló, para, „halúsztató fa”, vejsze, horog, hajó).A nomád pásztorok szezonális élelemszerző tevékenységéve vált a halászat, míg a 900-as évek végétől, már tartósan letelepedett személyek voltak a halászok. A jelentős halászközösségek nagy folyóink – Duna, Tisza, Dráva, Maros, Körösök – partján alakultak ki, ahol több ember közös munkája eredményezte a sikeres halászatot. Az államalapításkor a halászok szabad foglalkozásként űzték ősi mesterségüket.

Ezúttal is egy izgalmas előadásnak lehetett szem- és fültanúi azoknak, akik részt vettek a Beregi Múzeumban megrendezésre kerülő Víz-Ember-Örökség – A Duna szerepe a Baja környéki emberek életmódjában címet viselő előadáson. A néprajzi előadás kezdetén Varga János , a Beregi Múzeum igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd beszédet mondott Filep Sándor Vásárosnamény polgármestere, valamint Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár -Bereg megyei Közgyűlés alelnöke is. Ezt követően Kothencz Kelemen néprajzkutató, a Türr István Múzeum etnográfusa tartott előadást az Észak-bácskai emberek és a magyarországi alsó Duna-szakasz lakóinak vízzel, vízparttal, hallal, vízimolnársággal, halászattal, hajóácskodással  ránk hagyott néprajzi örökségeiből.