Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Tengerhez magyar! – Magyar tengeri kikötőt épít a kormány Olaszországban


A Triesztben épülő kikötő magyar terminálját a hazai vállalatok várhatóan 2026-tól vehetik igénybe exporttevékenységükhöz – írja a economx.hu.

Kép: Adria Port Zrt., látványterv

A magyar kormány napjainkban sem adta fel azt a tervet, hogy Magyarország ismét tengeri kereskedelmi összeköttetéshez jusson. Ennek értelmében Magyarország 2019 nyarán egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében, és további 100 millió eurós befektetéssel tervezi létrehozni Magyarország tengeri kijáratát, vagyis egy magyar tulajdonú mélytengeri kikötőt, illetve a hozzá kapcsolódó logisztikai központot.

Az olaszországi beruházás hivatalos célja, hogy a magyar vállalatok könnyebben elérhessék Kínát és a Közel-Keletet, illetve az, hogy a Magyarországról legfeljebb egy nap alatt elérhető olasz kikötőből bonyolíthassák exporttevékenységüket.

A hivatalos bejelentés szerint a kormány kétmillió tonnás, 78 ezer konténernyi forgalommal számol évente.

A tengeri kikötőre vonatkozó tervek végül idén júliusban kaptak zöld jelzést, ahogy arról lapunk is beszámolt. Az illetékes kikötői hatóság jóváhagyta a magyar tulajdonban lévő terminál rakpartosítását, így egy lépéssel ismét közelebb került Magyarország a trieszti tervek megvalósításához.

Ezzel párhuzamosan megkezdődött a pályázati munkák elbírálása is, és hamarosan eldőlhet, kit bíznak meg a munkálatok elvégzésével. A győztes cég feladata első körben az lesz, hogy hajózhatóvá tegye a csatornát, továbbá a munkálatok első fázisába tartozik a közút-hálózathoz való csatlakozás megoldása is.

A magyar vállalatok a tervek szerint 2026-tól vehetik igénybe exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar terminálját.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük