A csütörtöki időjárás tartós borút ígér: egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőzet, azonban a Duna-Tisza közén, illetve a Tisza vonala mentén továbbra is felhős marad az ég, és csökkenő eséllyel, de hajnalig ezeken a részeken még előfordulhat további csapadék – írja a Hungaromet.
Kellemes tavaszi idővel telik nemzeti ünnepünk, az újabb front csak szombaton érkezik – írja az Időkép.
Nyugodt tavaszi időt hoz idén március 15., nemzeti ünnepünk nagy széltől és csapadéktól is mentes lesz, igaz a napsütés nem lesz zavartalan.
Pénteken nyugat felől délután a fátyolfelhőzet növekszik meg, máshol elsősorban gomolyfelhők lesznek az égen, de jelentős csapadék sehol sem várható, néhol fordulhat elő jelentéktelen zápor. Hajnalban a legtöbb helyen 1 és 7 közé hűl a levegő, de néhol gyenge fagy nem kizárt. Délután 12-18 fokot mérhetünk. Délnyugaton közel lesz a 20 fok.
A hajnali, reggeli órákban hűvös lesz, az Északi-középhegység térségében helyenként gyengén fagyhat és elsősorban itt pára-, ködfoltok is képződhetnek. Napközben 12 és 19 fok közé melegszik a levegő, a 20 fok közeli értékeket délnyugaton mérhetjük.
Szombaton aztán egy hullámzó hidegfront éri el hazánkat és hoz többfelé esőt, záport, nyugaton néhol az ég is megdörrenhet. Vasárnapra a front elvonul, az ország nagy részén több órára kisüt a nap, csupán keleten, északkeleten alakulhatnak ki helyenként záporok. Feltámad, sokfelé megerősödik viszont az északnyugatira forduló szél. Jelentős lehűlés a hétvégén sem várható, 11 és 17 fok közötti csúcsértékeket mérhetünk.
Vasárnap többfelé, hosszabb időre kisüt a nap, záporok elszórtan keleten, északkeleten alakulhatnak még ki. Élénk, erős lesz az északnyugati, északi szél. Délután 11 és 17 fok között alakulhatnak a maximumok.