Április második hetében ismét ünnepi díszbe öltöztek a fák a városháza előtti téren Vásárosnaményban. Az önkormányzat munkatársai hétfőn álltak neki a tojásfák feldíszítésének, melyek idén különösen színesek és gazdagon dekoráltak lettek – köszönhetően a szervező Elek Erzsébet, valamint az önkormányzat munkatársainak kreatív munkájának.
A díszítés közösségi hangulatban zajlott: a számtalan általános gyerekek által készített tojások és új díszek nemcsak vidámságot, de összetartozást is sugallnak. A tojásfa az utóbbi években városunk egyik kedves húsvéti szimbólumává vált, amelyre minden korosztály örömmel tekint.
Filep Sándor polgármester is jelen volt az előkészületeknél, aki így nyilatkozott:
„A húsvéti készülődés nemcsak az ünnepre való lelki ráhangolódást jelenti, hanem egyben kiváló alkalom is arra, hogy együtt szépítsük meg közös tereinket. Köszönet illeti Elek Erzsébet és az önkormányzat dolgozóinak munkáját, akik idén is szívüket-lelküket beletették a tojásfák feldíszítésébe. Ez a hagyomány jól mutatja, mennyire élő és összetartó közösség Vásárosnamény.”
A húsvéti tojásfák egész áprilisban megtekinthetők a városháza előtti téren – érdemes megállni egy pillanatra, és gyönyörködni a színes, vidám díszekben, amelyek a tavasz és az ünnep hangulatát hozzák el mindannyiunk számára.