A külügyminiszter Facebook oldalán örömtelinek nevezte, hogy az orosz kormány is kiemelt fontosságot tulajdonít a paksi fejlesztésnek.
A New Yorkban tartózkodó külgazdasági és külügyminiszter telefonon egyeztetett Alekszander Novakkal, Oroszország energiaügyekért felelős miniszterelnök-helyettesével.
„Mindenekelőtt a paksi atomerőmű-beruházás állását tekintettük át. A mostani energia-válsághelyzet nyomán világossá vált, hogy azok az országok vannak igazán biztonságban, melyek képesek az igényelt energiamennyiségüket nagyrészt saját maguk előállítani” – írta bejegyzésében Szijjártó Péter.
Hozzátette: ezért hazánk számára kulcsfontosságú az új atomerőművi blokkok gyors megépítése. Beszámolója szerint
Alekszander Novakkal megállapodtak abban, hogy ahol csak lehet, gyorsítják a beruházást.
„Emiatt természetesen nem fogunk támogatni egyetlen olyan brüsszeli javaslatot sem, amely akár egy kicsit is nehezítené vagy netán ellehetetlenítené a magyar-orosz nukleáris együttműködést” – közölte.
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy áttekintették a földgázszállítás helyzetét. A jelenleg egyetlen 100 százalékon működő kelet-nyugat irányú vezetéknek, a Török Áramlatnak, valamint a hosszú távú szerződésünknek köszönhetően Magyarország földgázellátása folyamatos és zavartalan, naponta több mint 12 millió köbméternyi földgáz kerül leszállításra – írta Szijjártó Péter.