Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Szabad szemmel is látható lesz a Mars egész októberben


Fotó: NASA

Érdemes lesz az eget kémlelni októberben: a Mars minden csillagnál fényesebben ragyog majd a déli égbolton. A jelenség szabad szemmel is követhető lesz.

Az ősz első számú csillagászati eseménye a Mars oppozíciója, vagyis földközelsége: a vörös bolygó október 6-án lesz a legközelebb hozzánk, mintegy 62 millió kilométerre közelíti meg a Földet. Bolygószomszédunk látszólagos mérete egész októberben az átlagos többszöröse lesz, szabad szemmel nézve pedig minden csillagnál fényesebb vörös pontként fog ragyogni a déli égbolton.

A bolygó ráadásul most szorosan a Hold mellett látható: péntek este már 8 óra körül látható lesz kísérőnk szomszédságában, de szombat hajnalban lesz a legszorosabb az együttállás, így szabad szemmel is könnyen ki lehet szúrni a vöröses-narancsos fényben ragyogó bolygót. A legutóbbi Mars-Hold együttállást Rozner Péter asztrofotós örökítette meg:

A következő napokban már kisebb távcsővel is kivehető lesz a bolygó korongja és sarki pólusa, közepes felbontású – legalább 20 centis átmérőjű – teleszkópokkal pedig a Mars két holdja: a Phobos és a Deimos is észlelhető lesz. A látványos jelenségről a Svábhegyi Csillagvizsgálóban október 7-én este lesz élő bemutató Kiss László csillagásszal.

A jelenség azért is különleges, mert legközelebb a 2030-as években lesz ilyen közel hozzánk a Mars. A bolygó egyébként nagyjából 26 havonta kerül a Föld “közelébe”, de a két bolygó távolsága minden alkalommal eltérő, attól függően, hogy a két égitest éppen hol tart a Nap körüli, elliptikus pályáján. 2018-ban például 57,8 millió kilométer volt ez a távolság, és 2003-ban voltunk a legközelebb a vörös bolygóhoz: 55,7 millió kilométerre.

“Idén ugyan valamivel távolabb vagyunk a Marstól, ezért picivel kisebb a látszó átmérője, azonban jóval magasabban figyelhető meg, mint a 2018-as nagy oppozíció idején” – nyilatkozta az MTI-nek Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

A vörös bolygó megfigyelhetősége igazából 15-17 évente a legkedvezőbb, ezeket nevezzük nagy oppozícióknak – tette hozzá a csillagász. Legközelebb 2035-ben lesz nagy oppozíció.

Sárneczky elmondta azt is, hogy a Mars október 13-14-én lesz szemben a Nappal az égbolton, a vörös bolygó ekkor napnyugtától napkeltéig látható lesz, ilyenkor éri el fényessége csúcsát is. Este még a keleti, az éjszaka közepén a déli, hajnalra pedig már a nyugati égtájon lehet megtalálni, egy, a csillagoknál is fényesebben

tündöklő vörös pontként. A csillagász szerint a vörös bolygó egész októberben megfigyelhető lesz, mivel nem veszít olyan gyorsan a fényességéből. Azonban, ha valaki a felszínét is meg akarja csodálni, annak azt ajánlja, hogy látogasson el egy csillagvizsgálóba.

A Mars közelsége mellett októberben javában hullanak az őszi meteorok legfényesebbjeit adó Déli Tauridák is. A raj nem túl sok meteort ad, ám igen nagy fényességű tűzgömbök jellemzik, amelyek rendkívül látványosak lehetnek.