Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Stresszkezelés és a munkahelyi kiégés – Inspirációs előadás Vásárosnaményban


Vásárosnamény – Újabb remekbe szabott előadás sorozattal kívánta segíteni a Bereg szívében, valamint a térségben élők testi-, lelki egészségmegőrzését a Vásárosnamény Egészségfejlesztési Iroda. Az iroda által életre hívott Energiaegyensúly programsorozat következő állomása a Bereg szívében, Vásárosnamény volt. A Városháza nagytermében lebonyolításra került előadáson megjelenteket Szabó Anett, az Egészségfejlesztési Iroda munkatársa köszöntötte, melyet Kormos-Nagy Kitti pszichológus előadás követett. Kiégés megelőzésének lehetőségei című előadása során, számos testi, emocionális, valamint munkahelyi tünetegyüttes vett górcső alá, mely kiválthatja a fent említett okokat. Előadásában megtudhattuk,  hogy főként segítő foglalkozású , humán szolgáltatások területén dolgozók esetében fordul elő, mely testi, lelki és szellemi tünetekkel jár. Így beszélt az érzelmi – mentális kimerülésről, amely hosszú távon, fokozott érzelmi megterhelés, kedvezőtlen stresszhatások következtében alakulhat ki. Szót ejtett továbbá a testi tünetek, mint krónikus fáradtság, gyengeség, kedvetlenség, fokozott betegségre való hajlam. Megemlített az emocionális tünetek is is, mint az érzelmi kimerülés, levertség, vagy éppen az érzelmi labilitás. De a munkahely, mint rizikófaktor és a nem megfelelő munkakörülmények is az előadása részét képezték. A pszichológus gyakorlati példákon, interaktív beszélgetésekkel igyekezett rávilágítani a kiégés megelőzésére,  melynek végén hosszas beszélgetés alakult ki a szakember és a megjelentek között.