A Magyar Nemzeti Bank legújabb kampányában abban akar segíteni a szülőknek, hogy milyen támogatásokat vehetnek igénybe az iskolakezdéshez, hiszen nagyon megviselheti a pénztárcákat – írja az Infostart.
Az idei évben az infláció miatt még többe kerülhet az iskolakezdés, mint a korábbi években. Az idősebb diákok esetében a kollégiumért vagy az albérletért is fizetni kell, így a költségek még magasabbak lehetnek. ,,Az biztos, hogy egy általános iskolát megkezdő tanuló esetében 50 000 Ft-nál olcsóbban nemigen úszható meg a tanév kezdete. Vannak azonban támogatások, amelyeket igénybe lehet venni” – írja a közleményében a Magyar Nemzeti Bank, amely Pénztárcabarát iskolakezdés címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indított nemrég.
,Gyermekeink beiskoláztatásához különböző állami, önkormányzati és akár munkáltató által biztosított iskolakezdési támogatást is igénybe vehetünk! Egyes korosztályokban kedvezményes vagy ingyenes lehet a tankönyvcsomag, és bizonyos feltételek mellett az étkeztetésre is igényelhető állami támogatás. Egészségügyi alapon, betegségre való tekintettel is jogosult lehet gyermekünk kedvezményekre. Aki pedig egészség- és önsegélyező pénztári tagsággal rendelkezik és családi pótlékra jogosult, a pénztárból is fedezhet bizonyos iskolai költségeket, köztük akár ruhát, vagy tan- és sporteszközt. Mindezeken túl jelentős segítséget jelenthet, hogy a szeptemberi családi pótlékot már az augusztusival együtt utalják, kézbesítik” – olvasható a weboldalon.
Közel egymillió egészség- és önsegélyező pénztári tag van Magyarországon, ők akár 237 000 forintnyi beiskolázási támogatást is igénybe vehetnek, ha ez az összeg rendelkezésre áll az egészségpénztári számlájukon. Ráadásul ennek az ötöde, 46 400 forint gyakorlatilag ingyen van, mert az állam szja-kedvezményként visszajuttatja nekik – írták. Ezt óvodás kortól akár 25 éves korig is igénybe lehet venni, még az albérlet finanszírozására is.