Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Sikeres az árrésstopról: 760 terméknél csökkentek az árak, átlagosan 16 százalékkal


Ez nagyobb csökkenés, mint amire a kormány számított. Nagy Márton arról is beszélt, hogy a minisztérium hétfőn egyeztetett a kiskerláncokkal. Úgy véli, ők megértették az üzenetet és betartják a szabályokat.

A nemzetgazdasági miniszter kedden reggel sajtótájékoztatón beszélt az árrésstop első tapasztalatairól – számolt be a Portfolio. Nagy Márton azt mondta, 30 termékkör 1000 terméke tartozik az intézkedés hatókörébe. Az első adatok szerint 760 terméknél csökkentek az árak, átlagosan 16 százalékkal. Ez nagyobb csökkenés, mint amire a kormány számított, mert előzetesen tíz százalékos árcsökkenést vártak.

160 terméknél nem változott az ár, ami azt jelentheti, hogy azokon az árrés nem érte el a 10 százalékot. 70 termék esetében kismértékű áremelkedést tapasztaltak – osztotta meg a tárca, amely vizsgálatot indított ezeknél a termékeknél, hiszen Nagy szerint a háttérben vagy adathiba lehet, vagy az akciós árak miatt változtak az adatok a múlt csütörtöki bázisadatok felvételekor.

A tejtermékeknél, mint a joghurt, tejföl, tej és túró, az NGM 50 százalék fölötti árcsökkenést regisztrált.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy a minisztérium hétfőn egyeztetett a kiskerláncokkal. Úgy véli, ők megértették az üzenetet és betartják a szabályokat. Kiemelte: „Azt kérjük a beszállítókkal való tárgyalásainkon, hogy mostantól ne emeljenek árat. Ha ezt nem teszik meg, akkor esetükben is beavatkozik a kormány.”

Hangsúlyozta, hogy egyelőre nem látnak átárazást az érintett termékkörökön kívül. Ha a boltok mégis megpróbálkoznak keresztáremeléssel, a minisztérium lépni fog. A kormány fontolgatja továbbá, hogy kibővíti az eddig 30 élelmiszert tartalmazó termékkört, de erről még korai beszélni – mondta a miniszter. Hozzátette: a fogyasztóknak szerinte nem érdemes készleteket felhalmozni a boltláncok korlátozásai miatt.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük