Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rusvai Miklós: Nem lesz baj, ha kelleni fog a negyedik oltás, mert húsz oltást is be lehet majd adni


A negyedik vakcina omikron-elleni védelméről is beszélt a virológus.

Blikk-nek adott interjúban Rusvai Miklós elmondta: idén már biztosan nem jön nálunk a negyedik oltás, de reményei szerint minél hamarabb meg fog ez történni, először pedig az idősotthonok lakóinak és az egészségügyi dolgozóknak kell lehetővé tenni a negyedik vakcina felvételét.

A szakértő szerint akár 20 Covid-oltást is elbír az emberi szervezet. „Hiszen ott az influenzaoltás, amiből sokan évente felveszik az újat és számos immunizálás van, ide értve például a kullancsencephalitis ellenit, amit rendszeresen alkalmazni kell, ezeknek az oltásoknak nincs felső határa” – magyarázta. Hozzátette: „az immunológiai minimum négy hónap, addig kell tartania az előző oltás hatásának, hat hónap pedig a hatékonysági határ, azon túl már nemigen szokott érvényes immunválasz lenni.”

A magyar átoltottságról elmondta, hogy „az alapimmunizálás a lakosság nagyjából 67 százalékának van meg, a harmadikat úgy 30 százalék vette fel. De ehhez hozzá kell venni azokat, akik már átestek a fertőzésen, de nem igényeltek oltást, pedig ők is védettnek tekinthetők”. Az oltás kötelezővé tételét nem támogatja a virológus, az önkéntességet pártolja.

„Minden oltás véd, minden változat ellen, így az omikron ellen is hatékonyak a korábban kidolgozott vakcinák. Az omikron, eddig úgy hírlik, nem okoz súlyos betegséget, vagyis én inkább már most szeretnék átfertőződni, mert jó immunitást kizárólag a fertőzés átvészelése eredményez” – mondta Rusvai.