Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rusvai Miklós a majomhimlőről, szerinte akár világjárvány is lehet belőle


Afrikában eddig 32 ember halt bele a betegség okozta szövődményekbe, 25 haláleset a majomhimlő által leginkább sújtott Kongóban történt. Rusvai Miklós az InfoRádióban beszélt arról, hogy a fejlett világon is múlik, hogy világjárvánnyá dagad-e a fertőzés terjedése.

A két évvel ezelőtti járvány során a világ 117 országában közel százezer ember betegedett meg, és körülbelül kétszázan haltak bele a fertőzésbe, mindezt a majomhimlő vírusának gyenge változata idézte elő

– mondta Rusvai Miklós.

A mostani változat Afrika középső részén terjed, és jóval virulensebb, mint a korábbi.

A mostaninak nagyjából hét és tíz százalék közé tehető a halálozási aránya, miközben a korábbié az egy százalékot sem érte el.

A virológus szerint

akár világjárvány is lehet belőle, ha nagyon nem megfelelően kezeljük a dolgokat.

Hozzátette, hogy az elszabadulása két tényezőn múlik:

  • Egyrészt az afrikai helyzet kezelésén, hiszen most is azért tud terjedni a járvány, mert az érintett országokban, például a Közép-afrikai Köztársaságban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Gabonban, vagy éppen Nigerben vallásháborúk, törzsi háborúk dúlnak, a központi hatalom gyenge, és ezért nincs szervezett egészségügy.
  • Másrészt az éhínség is jelen van, az emberek vadállatokat is fogyasztanak, amelyek viszont hordozzák a vírust. Mi több, az emberek legtöbbször az állatoktól kapják meg, aztán egymás között továbbadják a kórokozót a törzsi közösségekben, szexuális úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük