Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rossz hírt közölt a KSH: rekordszinten áll az infláció, jövőre még ennél is durvább drágulás várható


A mezőgazdasági termelői árak 2022 első félévében 40 százalékkal nőttek, jelentősen emelkedett a növényi termékek és az állatok, állati termékek ára is, 44 százalékkal, illetve 31 százalékkal – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a honlapján.

Képek: Getty Images Hungary

A ráfordítási árak a termelői áraknál is jobban, 41 százalékkal emelkedtek, így az agrárolló értéke 99,8 százalékos volt. A drasztikus áremelkedést több tényező együttesen okozta az elmúlt időszakban. A Covid19-járvány miatt kialakult ellátási és kereslet-kínálati zavarok nem szűntek meg teljesen, emellett a gazdaság újraindulásával párhuzamosan az energiaárak is emelkedtek. A Világbank számításai szerint az inputként szolgáló energia globálisan átlagosan 82 százalékkal drágult egy év alatt, elsősorban a nyersolaj és a földgáz drasztikus áremelkedése miatt, a műtrágya pedig 85 százalékkal került többe.

A KSH jelezte: ágazaton belüli, elsősorban állategészségügyi problémák is fokozták a drágulást. Az orosz-ukrán háború élelmiszer- és energiaellátási, valamint általános bizonytalanságot hozott a világpiacon. Az időjárás is kedvezőtlenül alakult az első fél évben Magyarországon. A tavaszi fagy, majd a meggy és az eper érésekor érkező egyhetes eső, azóta pedig az országos aszály rontotta a helyzetet.

Más európai országokat is érint a szárazság, az EU búzatermése várhatóan csak kismértékben múlja alul az előző évi mennyiséget, azonban a kukorica össztermése negyedével elmaradhat a 2021. évitől. Az Európai Bizottság jelentése alapján 2022 júniusában az egy évvel korábbihoz képest az EU-ban a búza ára átlagosan több mint négyötödével nőtt, a kukorica negyedével drágult, a vágómarha és vágóbaromfi is negyedével került többe, a sertés ezzel szemben kisebb mértékben drágult.

A gabonafélék és az olajos növények ára dinamikusan, összességében 61, illetve 59 százalékkal nőtt Magyarországon. A drágulás mögött a takarmánynövények iránti élénk nemzetközi kereslet és a háború miatt kialakult szállítási problémák állnak. Az árakat növeli az egész Európára kiterjedő aszály, amely a terméseredményeket és a terméskilátásokat csökkentette.

A gyümölcsök ára a többi termékcsoporttal ellentétben 7,4 százalékkal csökkent. Idén az Európán belüli szállítások járványt követő rendeződésével újra nagy tételben érkezett import eper, amely lenyomta a hazai árát, így az 14 százalékkal elmaradt el az előző évitől. A meggyfélék ára 7,2 százalékkal, a burgonyáé és a zöldségé 21, illetve 20 százalékkal magasabb volt az első fél évben az előző év azonos időszakához mérten.

Az élő állatok ára 34 százalékkal nőtt az első fél évben. A vágócsirke felvásárlási ára 2021. január óta folyamatosan nő, 2022 első félévében 42 százalékkal volt drágább, mint az előző év azonos időszakában. A madárinfluenza következtében csökkent a vágócsirke mennyisége, miközben a termelési költségek jelentősen növekedtek, ezek a tényezők emelték a termelői árakat.

A jelentés szerint a vágósertés ára 2022 első félévében az előző év azonos időszakához képest 28 százalékkal emelkedett, és meghaladta a koronavírus-járvány előtti csúcsot. Két évvel ezelőtt – elsősorban a járvány miatti zárások következményeként – sertésből túltermelés volt egész Európában, emiatt kevesebb hízót állítottak termelésbe, majd a vágási mennyiség is csökkent. A kereslet élénkülése és a termelési költségek drasztikus növekedése következtében az árak is nagymértékben emelkedtek.

A takarmányok ára jelentősen, közel 39 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ezen belül az egyszerű takarmányoké 51, a keveréktakarmányoké 30 százalékkal. Az alapanyagok drágulása miatt az árak emelkedése 2020 negyedik negyedévében kezdődött, és azóta negyedévről negyedévre jelentős drágulás volt megfigyelhető. Idén a második negyedévben 15 százalékkal kerültek többe a takarmányok, mint az első negyedévben. A növényvédő szerek 17, az állatgyógyászati készítmények 10 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az energia és a kenőanyagok ára 36, ezen belül az üzemanyagoké 26 százalékkal nőtt – közölte a KSH.

A KSH friss adatai alapján az augusztusi infláció 15,6 százalékos volt Magyarországon, ami 24 éves rekord. Rekordszinten áll a magyar infláció. Majdnem biztos, hogy ez csak a kezdet, jövőre még ennél is durvább drágulás várható.

Rekordszinten az infláció

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adatai alapján az augusztusi infláció 15,6 százalékos volt Magyarországon, ami 24 éves rekord. A havi infláció szintén elég magas, júliusról augusztusra 1,8 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, a maginfláció pedig 2,3 százalékkal emelkedett.

A mostani inflációs adatokon még nem látszik a rezsicsökkentés módosítása, de a hatósági benzinárra jogosultak körének csökkentése már igen.

A KSH által a mai napon kiadott adat így áll össze részletesen: az élelmiszerek átlagosan 30,9 százalékkal lettek drágábbak, mint egy éve, az alkoholos italok, illetve a dohányáruk 13,1 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkek 14,8 százalékkal drágultak, de sokat nőtt az üzemanyagok, gyógyszerek és háztartási fogyó cikkek átlagára is.

Az élelmiszerárak 30,9 százalékos növekedése csak egy átlagot jelöl, van több olyan termék is, melyek áremelkedése még ennél is sokkal magasabb volt. A margarin például 66,9 százalékkal lett drágább az egy évvel ezelőtti árához képest, de a kenyér és a sajt is 60 százalék fölötti növekedést produkált.

Ezek az élelmiszerek drágultak a legtöbbet az elmúlt egy évben:

  • a margarin 66,9 százalékkal,
  • a kenyér 64,3 százalékkal,
  • a sajt 61,0 százalékkal,
  • a száraztészta 57,9 százalékkal,
  • a tejtermékek 54,7 százalékkal,
  • a vaj és vajkrém 54,5 százalékkal,
  • a péksütemények 45,4 százalékkal,
  • a tojás 42,0 százalékkal,
  • a rizs 40,9 százalékkal,
  • a baromfihús és az édesipari lisztesáru 40,4 százalékkal,
  • az állateledel 40,3 százalékkal
  • és a száraz hüvelyesek 39 százalékkal drágultak.

2023-ban még az ideinél is nagyobb drágulás várható a szakemberek szerint. Most jönnek majd a megemelt rezsiszámlák, ráadásul az ipari termelői árak is nagyon magasak, és a cégeknek a megszokottnál továbbra is jóval nagyobb bérköltséget kell kigazdálkodnia. Ha a kormány október elejétől elengedi az ársapkát, akkor akár a 22-24 százalékos infláció sem lesz elképzelhetetlen.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük