Közzétette - Kategória - Szabolcs Szatmár Bereg megyei sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei

Ritka bírói döntés: elítélték a szirénázó mentőautóval balesetet okozó nyíregyházi sofőrt

A mentő megkülönböztető fény és hangjelzéssel haladt, mégis részese lett egy halálos balesetnek – és a sofőrt el is ítélték. Igaz a másik autó vezetője is hibásnak bizonyult.

A mentőautó Nyíregyházán, a Pazonyi úton haladt megkülönböztető fény- és hangjelzéssel Nyírpazony község irányába Ugyanebben az időben közeledett egy másik irányból a személyautó sofőrje és utasa. A Pazonyi kereszteződéshez érve egyenesen szándékoztak tovább haladni a Törzs utca irányába. Biztonsági övet nem használták. A kereszteződéshez érve a mentőgépkocsi vezetője 81-86 km/h sebességgel, a forgalomirányító készülék tilos jelzése ellenére úgy hajtott be, hogy nem győződött meg arról, hogy akadálytalan tovább haladását a forgalomban résztvevők lehetővé tették-e. A személyautó is beszaladt a kereszteződésbe, de úgy, hogy a lámpa már tilost mutatott. Így fékezés nélkül, 48-52 km/h sebességgel nekiütközött a mentőautó bal elejének. Az ütközéstől a mentőautó az úttest jobb szélén lévő lámpaoszlopnak ütközött, amiről egy hirdetőtábla leszakadt és egy ott várakozó másik gépjárműre esett. Ezután a mentőautó visszacsapódott az úttestre, ahol bal hátsó részével ismét nekiütközött a személyautónak, majd egy másik, a kereszteződésben várakozó vétlen autónak is. A baleset következtében a vétkes személyautó utasa az ablakon kirepült, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset többi résztvevői kisebb sérüléseket szenvedtek.

A Nyíregyházi Járásbíróság mindkét sofőrt hibásnak ítélte, a mentőautó sofőrjét közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év fogházbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltás mellékbüntetésre, míg a személyautó vezetőjét 1 év fogházbüntetésre és 2 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét vádlott esetében 1 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet nem jogerős.