Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rengeteg balesetet okoznak a magyar autósok, ezért lezárnának egy magyar határhoz vezető utat


Március 1-jétől lezárná a magyar határhoz vezető utat Somfalva polgármestere. Az osztrák falu polgármestere szerint azért van erre szükség, mert a magyarországi Ágfalváról ingázó autósok rengeteg balesetet okoznak. Az ágfalvaiak szerint az útlezárás nem old meg semmit.

Borítókép: Christian Bruna / MTI)

Az elmúlt években a magyar Ágfalva és az osztrák Somfalva közötti határátkelő az ingázók fontos útvonalává vált. Csakhogy a megnövekedett forgalom miatt több lett a baleset is, ezért az osztrák település polgármestere korlátozást vezetett be – írja az RTL.hu.

Munkanapokon reggel öt és nyolc, délután pedig négy és este hét között tilos az átkelés a határon. Ez a szabály csak az autósokra vonatkozik, ezért van, aki ott hagyja a kocsiját a határ egyik oldalán, átsétál, majd beszáll egy másik autóba a túloldalon. A helyiek szerint, ha a korlátozást eltörölnék, kisebb lenne a forgalom.

Egy ágfalvai lakos szerint ha az időkorlát nem lenne, akkor szerinte észre sem lehetne venni, mennyi autó fordul meg arrafelé, hiszen megoszlana a forgalom.

Az osztrák falu polgármestere március elejétől még szigorúbban korlátozná a forgalmat a két település és így Magyarország és Ausztria között. Lezárná a határátkelőhöz vezető utat a falujukban. Így azonban az itt élőknek hatalmasat kellene kerülniük.

Nekem huszonnégy kilométer többlet lenne naponta

– árulta el Szovát Imréné ágfalvai lakos, aki reméli, hogy nem kell majd a helyi ingázóknak egészen Sopronig elmenniük, ha át szeretnének menni Ausztriába.

A magyar falu polgármestere megbeszélést tartott osztrák kollégájával. A csatorna értesülései szerint Pék Zsuzsanna a lezárás helyett forgalomlassítást, gyakoribb sebességmérést és rendőri ellenőrzéseket javasolt. Bár több megoldási lehetőséget megvizsgáltak, egyelőre nem jutottak dűlőre egymással.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük