Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Rendszeresen a fűbe vécéztek az ukrán menekültek egy iskola udvarán – Táblákkal ösztönzik vécéhasználatra őket


A helyes vécéhasználatot mutató táblákat tettek ki egy nagykőrösi iskola udvarán, miután ukrán menekültek egy kis csoportja rendszeresen a fűben végezte el kis- és nagydolgát. Most már piktogramok mutatják, hogyan kell ezt jól csinálni.

„Az iskola dolgozói jelezték, hogy márciusban a városba szállított mintegy félszáz menekült között érkeztek néhányan, akik képtelenek használni a kommunális helyiségeket, jelesül a mosdót. A dolgukat az udvaron végzik el, amivel nap mint nap szembesülniük kellett. Hiába próbálták rábeszélni őket a helyes viselkedésre, ez sikertelennek bizonyult” – mondta a Blikknek László Ferenc helyi önkormányzati képviselő.

A politikus szerint a menekültek többsége semmilyen problémát nem okozott, befogadták őket, csak néhányan nem tartják be az alapvető együttélési szabályokat. „Sajnos a városban is többször elfogadhatatlanul viselkedtek. Láttam, ahogy meglehetősen agresszívan koldultak, engem is leszólítottak az egyik hipermarket előtt” – mondta a lapnak a képviselő, aki szerint a rendőrségnek nem volt oka közbeavatkozni, az önkormányzatnak pedig nincsenek eszközei.