Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Rendkívüli bejelentés: Magyarországon elsőként elkezdték tesztelni a koronavírus elleni szert


Illusztráció

Újabb korlátozó intézkedéseket jelentettek be a hazai járványhelyzettel foglalkozó Operatív Törzs mai tájékoztatóján.

Megerősítették, hogy délután három és hajnali hat óra között a vendéglátóipari helyeken csak az ott dolgozók tartózkodhatnak. Elvitelre továbbra is lehet rendelni, az átvétel idejére bemehetnek a vendégek.

Tilos viszont zenés-táncos rendezvényt szervezni és ott tartózkodni, sportrendezvények pedig kizárólag zárt körülmények között tarthatók. Nem lehet továbbá részt venni semmilyen előadóművészeti eseményen, a mozi, könyvtár, múzeum látogatása is tilos a továbbiakban.

Bezár a legtöbb bolt is 15 és 06 óra között. Főként az élelmiszerboltok, gyógyszertárak, illatszerboltok, benzinkutak és dohányboltok tarthatnak csak nyitva ebben az idősávban.

Új elem, hogy a szabályokat megszegőket pénzbüntetéssel is sújthatják: 5 ezertől 500 ezer forintig, ilyen esetben a rendőrség is intézkedhet. Emellett fellépnek a helyzeten nyerészkedő csalók ellen is.

Ami a határhelyzetet illeti, magyar állampolgárok továbbra is beléphetnek az országba, de a WHO-gócpontokról érkezőknek kötelességük házi karanténba vonulni. Az, hogy a repülőgépek közlekednek-e, a repülőtársaságok felelőssége.

Kedd reggelre már ötvenre nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma. Az új fertőzöttek között egy külföldi van, a többiek magyarok. Úgy tűnik, a járvány második szakaszához érkeztünk, amikor az egyedi fertőzések után közösségi terjedéssel kell számolnunk, amikor már nehezebb a terjedés visszakövetése.

Jó hír, hogy Dr. Kiss Zoltán vezetésével a Nemzeti Népegészségügyi Központban Magyarországon először sikerült izolálni a koronavírust – jelentette be Müller Cecília tisztifőorvos. Hozzátette: már tesztelnek egy vírusellenes szert is.

A tisztifőorvos a következő napokban a megbetegedések többszöröződésre számít, mint mondja, több száz új pácienst is találhatnak a következő napokban. Az ellátórendszer súlyosabb megbetegedésekre készül. Szerencsére jelenleg kiskorú nincs a fertőzöttek között.