
Rekordösszegű bírság
2021-ben 28 esetben került sor jogsértés megállapítására 71 jogsértő vállalkozással szemben, amelyből 25 esetben, 62 vállalkozásra szabtak ki összesen mintegy 18,2 milliárd forint összegű versenyfelügyeleti bírságot. Ez rekordösszegnek számít a korábbi évekhez képest (2020: 8,4 milliárd forint; 2019: 8,8 milliárd forint), ugyanakkor ennek igen jelentős hányadát a sajtóvisszhangot is keltő műtrágya-kartell teszi ki, amelyben összesen 14 milliárd forint bírságot szabott ki a versenyhatóság. Ez a döntés azonban – több másik határozattal együtt – nem feltétlenül végleges, a megbírságolt vállalkozások ugyanis bírósághoz fordulhatnak, ahogy az a műtrágya-kartellben is történt. Ezt az ügyet nem számolva a kiszabott bírságok összege csökkent az előző évekhez képest.
2021: a kartellek éve
Nem túlzás azt állítani, hogy 2021 a kartellek éve volt, tekintve, hogy a 18,2 milliárd forint bírságnak több mint a 90%-a, azaz 16,2 milliárd forint versenykorlátozó megállapodásokért (döntően kartellekért) lett kiszabva. A tavalyi évben 8 ilyen ügy került lezárásra: ebből 4 közbeszerzési kartell, 2 nem közbeszerzési kartell és 2 egyéb versenykorlátozó megállapodás.
Ezzel összefüggésben kartell- vagy egyéb piaci torzulás gyanúja miatt a GVH a tavalyi évben 56 piaci szereplőnél tartott helyszíni kutatást, amely során mintegy 14 TB mennyiségű adatot dolgozott fel. Ez egyáltalán nem arra utal, hogy a koronavírus járvány visszavetné vagy korlátozná a GVH kartell-feltárási, vagy a „hajnali rajtaütésekkel” kapcsolatos tevékenységét, sőt.
Fogyasztóvédelem: célkeresztben a COVID-19 járvánnyal összefüggő visszaélések
Ehhez képest a lezárt eljárások több mint 50%-át alkotó fogyasztóvédelmi ügyeknek a felében, 11 eljárásban került sor bírság kiszabására, összesen közel 2 milliárd forintértékben. E körben a hatóság prioritásként kezelte a COVID-19 járvánnyal összefüggő visszaélések feltárását, és mintegy 449 millió Ft bírságot, azaz a fogyasztóvédelmi ügyekben kiszabott összbírság negyedét szabta ki a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos jogsértésekért.