A nem megfelelően kihelyezett fekvőrendőrök miatt a közútkezelő helytállási kötelezettséggel is tartozhat.
Önmagában az, hogy a fekvőrendőr miatt baleset vagy károsodás következik be, természetesen nem elegendő. A kár bekövetkeztét és azt, hogy ez a szabálytalan fekvőrendőr miatt keletkezett,A KÁROSULTNAK KELL BIZONYÍTANIA– írta a D.A.S. Jogszerviz.
FONTOS, HOGY AZ ELŐÍRÁSOKNAK MEGFELELŐEN TÖRTÉNT-E A KIHELYEZÉS, MEGFELELŐEN JELÖLVE VAN-E A SEBESSÉGCSÖKKENTŐ BORDA
azaz a közlekedés résztvevői fel tudnak-e rá készülni. Ez alatt az előjelző tábla és a rikító felfestés értendő.
A fekvőrendőrnek nem az a célja és szerepe, hogy túlzottan lelassítsa a forgalmat, hanem az, hogy az adott övezetben érvényes sebességhatáron felüli száguldást akadályozza meg.
A KIALAKÍTÁSA AZONBAN CSAK OLYAN LEHET, HOGY A KÖZLEKEDŐK BIZTONSÁGÁT NE VESZÉLYEZTESSE.
Egy vonatkozó bírói döntés erre tekintettel állapította meg a közútkezelő felelősségét egy, a fekvőrendőrön eleső kerékpáros sérülése miatt.
A döntés érdekessége, hogy a fekvőrendőr a perbeli esetben az útügyi műszaki előírásoknak megfelelt, csak a még pontosabb leírást tartalmazó, a sebességcsökkentő eszközökre vonatkozó tervezési útmutatóban foglalt ajánlásoknak nem. Utóbbiak nem kötelező érvényűek, de adott körülmények között alátámaszthatják a megfelelő, vagy éppen nem megfelelő kialakítást.
EZ PERSZE NEM JELENTI AZT, HOGY KÖNNYŰ HELYZETBEN LENNE, AKI KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNNYEL ÉLNE.