Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Ősztől a vírusterjedést is tanulják a középiskolások


Alaposan átalakulnak a biológiaórák a következő tanévtől, mivel a korábbi három helyett már csak két évig lesz kötelező tanulni a tantárgyat a gimnáziumokban. A felsőbb évfolyamokon a szakirányban továbbtanulók választhatnak emelt szintű érettségire felkészítő fakultációt – írja a Magyar Nemzet.

A változások nyomán hangsúlyosabbá válik a tanulóközpontú, jelenségalapú, aktív tanulás támogatása és az olyan képességfejlesztés, amely jobban figyelembe veszi az egyéni fejlődést. Az életközösségek leírásáról inkább a vizsgálatukra helyeződik a hangsúly, így lehetőség nyílik az önálló kutatásra, az élmény alapú tanulásra, valamint a fenntarthatósággal kapcsolatos gondolkodásra.

Fontos célkitűzés az is, hogy a gyerekek ne csak értsék, hanem meg is szeressék a természettudományos tárgyakat. Ennek megfelelően a korábbinál több olyan téma is bekerült a tananyagba, ami közel áll a kamaszok érdeklődéséhez. Az emberi bőr témájánál például a tetoválások és a testmódosítások is szóba kerülnek az órán.

Az ismeret átadása helyett a megismerés és a problémamegoldás kerül előtérbe, a biológiaórákat ezért sok-sok természettudományos vizsgálat színesíti. Lesz például olyan gyakorlat, amikor a különböző élelmiszerek zsírtartalmát vizsgálhatják meg a tanulók, míg a „Válj szakértővé!” típusú feladat a vírusterjedés modellezéséről is szól.