Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Őszies, borongós napok állnak előttünk: mutatjuk, meddig lesz szükség az esernyőkre


Egy csapadékzóna vonul át kelet felé az ország felett, így a nap folyamán többfelé várható eső, zápor, helyenként akár egy-egy zivatar. Élénk lesz a nyugatias szél, a Dunántúlon olykor meg is erősödik – olvasható a Kiderül,

Fotó: időkép

a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 16 és 21 fok között várható, de a Kisalföldön ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl vissza a levegő.

Csak kis időre süt ki a nap

Holnap aztán a délelőtti órákban keleti, délkelet felé elhagyja az országot az összefüggő felhőzet, nyomában pedig hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Késő délután ugyanakkor újabb felhősödés kezdődik nyugat felől, és vele – főként a Dunántúlon – szórványosan visszatér a csapadék is eső, zápor, néhol zivatar formájában. Az eleinte északnyugati, majd délire forduló szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég csütörtökön. Több helyen előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, valamint hajnalban ismét pára- és ködfoltok képződhetnek. A déli, majd a keleti szél néha megélénkül. A hajnali 5-13 fokos minimumokról napközben 15-23 fokig melegszik az idő: északnyugaton várható a hűvösebb, délkeleten az enyhébb idő. Számottevő változásra pénteken sincs kilátás az előrejelzés szerint, bár a nappali maximumok egy kicsit magasabban, 17 és 24 fok körül tetőzhetnek.

Hétvégén sem lesz kellemes az idő

Ami a hétvégét illeti, szombaton változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, de lehetnek még erősebben felhős területek. Továbbra is többfelé előfordulhat eső, zápor, néhol zivatar, és a hajnali ködképződés is megmaradhat. A déli, délnyugati szelet élénk, sok helyütt erős lesz. Hajnalban 7-15 fokig süllyedhet a hőmérséklet, majd a délutáni órákra 18 és 24 fok közé emelkedhet: északnyugaton számíthatunk a hűvösebb, délkeleten az enyhébb időre.

Vasárnap felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel. Szórványosan előfordulhat még eső, zápor, néhol zivatar. Hajnalban pára-, ködfoltok képződhetnek. Sokfelé megerősödik a nyugati, északnyugati szél. A hajnali 5-13 fokról 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük