Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Óriási változás jön az autós okmányoknál: hamarosan már nem kéri a rendőr a forgalmit és a jogosítványt


Közeleg az elektronikus ellenőrzés kora, amikor már nem kell magunknál tartani ezt a két dokumentumot.

A jelenlegi gyakorlat is az valójában, hogy egy ellenőrzés során elektronikus úton kérdezik le van-e érvényes műszaki vizsgája az autónknak, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. Miért kell akkor a forgalmit és jogsítványt magunknál tartani egyáltalán?

Egyelőre azért, mert rendőr most még mérlegelhet, ha otthon maradt: öttől ötvenezer forintig terjedő összeget fizethet, aki otthon felejtette a jogosítványát, vagy a forgalmi engedélyt – írja a Totalcar.

A szabályok változni fognak, az ezt előkészítő törvénycsomag ugyanis tavaly tavasz óta hatályos. A lényeg, hogy 2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű (itt, az egyszerűség kedvéért autó) részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e.

Ugyanakkor mindez kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd és csak Magyarországon, ha külföldre megyünk továbbra is kellenek a hagyományos dokumentumok.

További változás, hogy akinek bevonják a forgalmiját vagy a jogosítványát azt is elektromos úton teszik, mindegy lesz átadja-e az iratait.