Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Óriási változás jön a boltokban az árrésstop kapcsán, ezt minden vásárló észreveszi majd


Sikeres a kormányzati döntés nyomán bevezetett árrésstop Magyarországon: mintegy 1000 élelmiszer ára lett olcsóbb annak köszönhetően. A rendelkezés így hozzájárul ahhoz, hogy olcsóbb legyen a bevásárlás, több pénz maradjon a családoknál, és mérséklődjön az élelmiszer-infláció is. Hamarosan az árrésstopról tájékoztató, egységes információs táblák is megjelennek majd a boltokban az erről szóló rendelet nyomán. Mutatjuk, hogyan néznek majd ki ezek a tájékoztatók!

Közel egy hét telt el az árrésstop életbe lépése óta. A 30 alapvető termékkategóriára bevezetett intézkedéscsomag egyértelműen sikeres, hiszen a nagy üzletláncok betartották az előírásokat, és csökkentették áraikat. Miként az Origo az árrésstop ötödik napján megjelent összeállításában bemutatta, az árrésstopra azért volt szükség, hogy a boltok esetenként indokolatlanul magasan tartott árrését letörje a kormány, mert amiatt a vásárlóknak aránytalanul sokat kellett fizetniük egy-egy alapvető fontosságú élelmiszerért. Árstopra volt már korábban példa Magyarországon, az szintén a családok védelmét és az infláció féken tartását szolgáló, sikeres intézkedéscsomag volt.

Így védi a kormány az árrésstoppal a családokat

Most nem árstoppal, hanem árrésstoppal védi a kormány a magyar embereket. Az intézkedés megakadályozza, hogy a beszerzési ár és az értékesítési ár között indokolatlanul nagy arányú legyen a különbség. Az erre vonatkozó előírások betartását a kormányzat szigorúan ellenőrzi.

Mivel a tapasztalatok alapján a boltláncok betartják a számukra előírt rendelkezéseket, ezért az árrésstop kapcsán, annak első hetében az információk szerint közel 1000 élelmiszertermék ára mérséklődött a kereskedésekben. Sőt, van olyan nagy élelmiszerlánc – ez a Spar, mely az árak mérsékléséről közleményben tájékoztatta az Origót –, mely jelzése szerint több mint 500 termék árát mérsékelte a rendelkezésekkel összefüggésben.

Gondolt a kormány arra is, hogy az árrésstop miatt mérséklődő árak miatt az esetlegesen kifogyó készletekkel ne takarózhassanak a kereskedők, drágább árucikkeket kínálva helyettük a vevőknek. A rendelkezés ugyanis előírja az érintett termékek készleten tartását. Úgy tűnik, a boltok nemcsak ennek tesznek eleget, hanem ezzel összefüggésben, saját hatáskörben gondoskodnak arról, hogy a most jóval olcsóbbá vált termékekből jusson a lakosságnak, és a vendéglátásban működő szereplők ne vásárolják fel előlük azokat.

Így tájékoztatnak a boltok az árrésstoppos termékek árairól

Az árstop időszakában központi kormányzati rendelkezés írta elő, hogy az üzletláncoknak milyen figyelemfelhívó eszközökkel kell tájékoztatniuk vásárlóikat az árstopról, egységes arculati elemek használatát előírva ehhez a feladathoz. A mostani, március 17-én életbe lépett árrésstop első napjára nézve ilyen kötelezettség nem terhelte a boltokat. Az üzletláncok közül némelyik saját döntése nyomán vezetett be az üzlettereiben figyelemfelhívó tájékoztatásokat, melyekkel megkönnyítették a vásárlók számára az arról való tájékozódást, hogy melyek a kínálatban az árrésstoppal érintett termékek.

Miként a Lidl tájékoztatása alapján megírtuk, a vállalat a jogszabály hatálya alá tartozó termékkategóriákban több mint 180 terméket forgalmaz, amelyeket fehér ártáblával és bordó alapon található Tartósan olcsó! felirattal jelölek.

A Spar pedig tájékoztatása szerint figyelemfelkeltő, piros árcímkés jelölésekkel segíti vásárlóit abban, hogy az árrésstop alá eső termékeket könnyen megtalálják az üzletekben.

A boltok által saját döntésük nyomán alkalmazott jelöléseket, árrésstopról tájékoztató címkéket hamarosan kiegészíthetik azok a kötelezően alkalmazandó tájékoztatási formák, melyekről a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszternek a kereskedői tájékoztatásról szóló 5/2025. (III. 21.) MK rendelete ír. A rendelet értelmében az árrésstopra kötelezett áruházak és boltok kötelesek egy egységes információs táblával tájékoztatni a vásárlókat a változásokról.

Jönnek az egységes tájékoztatási elemek az árrésstopról

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a rendelet nyomán arra hívja fel a figyelmet, hogy bár a tájékoztatással kapcsolatban az árstop időszakához hasonlóan egységességet vár a boltoktól a kormány, a konkrét, alkalmazandó elemek üzlettípusonként eltérők lesznek.

A kötelezettségek az egyes kereskedők viszonylatában alábbiak szerint alakulnak:

Hipermarket, nagy méretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 m2-nél nagyobb alapterületű üzletet üzemeltető kereskedő kötelezettsége:

  • Köteles az üzlet vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3 méret) méretben, jól látható információs táblán kihelyezni.

Ennek mintája az alábbi (1. kép):

  • Köteles közvetlenül a termék mellett – egyedi árkiírás alkalmazása esetén az egyedi árkiírás mellett –, jól látható helyen kihelyezni, legalább 80×50 milliméter nagyságú méretben.

Ennek mintája az alábbi (2. kép):


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük