Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Orbán Viktor újabb bejelentése: nemzeti konzultáció lesz a korlátozások feloldásáról


A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a miniszterelnök bejelentette: február közepén indítanak egy nemzeti konzultációt a nyitás kérdéséről, online formában. Ennek tavaszra lehet eredménye. Emellett a kormány új hitelkonstrukció bevezetéséről is döntött: 10 évre 10 millió forintos, 0 százalékos hitelt indítanak a közép-, kis- és mikrovállalkozások számára.

Tavaly Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján március 10-én – a koronavirus-járvány miatti szigorítások bejelentése előtt egy nappal – arról beszélt: brutális változásra kell felkészülnünk a gazdaságban. „Egy világjárványra kell felkészülni, meg kell érteni, az milyen, és milyen következményei lesznek” – mondta a miniszterelnök akkor, hozzátéve, hogy „A” és a „B” forgatókönyveket helyett szinte biztosan a „C”-t kell majd használni.

A miniszterelnök tavaly márciusban azt mondta, hogy az elmúlt tíz év után – mely az elmúlt száz év legsikeresebb 10 éve volt – „istencsapása volt” a koronavírus megjelenése, hiszen ez pont az ellenhatását jelenti, már ami a gazdaságpolitika és a társadalom mobilizálását, dinamizálását jelenti.

Most Orbán Viktor azzal kezdte a beszédét, hogy megvonta a gazdaságvédelmi akcióterv mérlegét, majd ismertette a gazdaság-újraindítási akciótervet, amely 3 ütemben zajlik. Az első ütem január elsején indult, március végéig tart, a második ütem április elején indul, július elsejéig tart, a harmadik ütem pedig július elsején indul és október elejéig tart.

Kijelentette, hogy a gazdaságvédelmi akciótervet lezárták – sportnyelven szólva ezt védekezésnek nevezte, míg az újraindítást támadásnak. Amikor beütött a  vírusválság, a magyar költségvetési hiány alacsony volt, a foglalkoztatottság rekord pedig magas, a jövedelmek növekedtek és az ország befektetésvonzó képessége magas volt.

A miniszterelnök szerint jó kilátásokkal indultunk neki a 2020-as évnek, azonban beütött a járvány, és a válság egy teljesen új korszakot nyitott meg – nem tudta ledönteni a gazdaságot la lábáról, mivel egy erős magyar gazdaság volt, viszont lelassította annak teljesítőképességét.

A válság időszakában a magyar gazdaság egy része jól működött, egy másik stagnált, míg a szolgálatatószektor teljesen leállt.

A nemzeti konzultáció megmutatta, mi a kibírhatatlan

Nehéz megvonni a mérleget, igyekszik a legszerényebben fogalmazni, de az a tény, hogy 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint 2019 decemberében, ez a védekezés sikere – jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve: Magyarország megtartotta a kiemeljedően jó teljesítményét, munkanélküliség tekintetében a németek és a csehek mögött a harmadikok vagyunk.

Elhárítottuk azt a rendkívül nagy kísértést, hogy segélyeket osztogassunk. „Akkor pillanatok alatt” lecsökken a munkavállalók száma – mondta a miniszterelnök, aki
szerint jól tettük, hogy maradtunk a munkaalapú gazdaság ösvényén.

Orbán Viktor a nyitás kérdése kapcsán a tavaly nyári nemzeti konzultációt is méltatta, a legfontosabb eszköznek nevezte, hogy a nemzeti konzultációval egyetértési pontokat kerestek, ez a közös cselekvés eszköze volt. A nyári konzulrációból
kiderült: mi az, amit kibírhatónak tartottak az emberek (a színházak, mozik bezárását, stb.) és az is, hogy mi a kibírhatatlan. A válaszokból az derült ki, kibírhatatlan, ha be kell zárni az iskolákat, óvodákat, „nem zártunk be munkahelyeket” – mondta Orbán Viktor. Arról, hogy jöhet a tavaszi nemzeti konzultáció, tegnapi cikkünkben itt írtunk.

Újabb nemzeti konzultáció jön

A jegybank is részt vett a gazdasági válságkezelésben, ez egy összehangolt munka volt – mondta a miniszterelnök. A moratóriumot a jegybankkal vezették be, Európa legsikeresebbje volt, a hitelállomány bővült és a beruházási kedv sem csökkent.

A teljesen szabad életünket felváltottuk egy korlátozott életmódra november óta. A magyar rendszer stabil. A kérdés az, hogy mikor lehet nyitni.

A gazdaságvédelmi akcióterv januárban lezárult – Orbán szerint ezt azért lehet kijelenteni, mert már van vakcina. Elárulta, hogy február közepén indítanak egy nemzeti konzultációt a nyitás kérdéséről, online formában. Kijelentette, hogy a vakcina-kérdés a kormány számára nem politikai kérdés, nyugati és keleti vakcinát is használnak.

A kormány azt szeretné elérni, hogy egy olyan 25 első éve legyen a magyar fiataloknak, amelynek a végén azt mondhatják, hogy iskolázottak, jól élnek és tudnak élni a lehetőségeikkel, saját lábukra tudnak állni. Ehhez szeretne a kormány segítséget nyújtani.

Új hitelkonstrukció

A kormány tegnap új hitelkonstrukció bevezetéséről döntött: 10 évre, 10 millió forintos, 0 százalékos hitelt indítunk a közép-kis- és mikrovállalkozások számára – jelentette be Orbán Viktor, hozzátéve: a hitel törlesztaésére 3 éves moratórium lesz.

A nemzeti konzulrációra visszatérve Orbán Viktor szavaiból az derült ki, hogy április elejére, húsvétre meglesz az eredménye.

A gazdaságélénkítő intézkedések között a lakásépítési, -felújítási támogatásokat említette meg a miniszterelnök, ennek eredményeképpen 20 ezer lakás épülhet. De ezeknközé sorolta a 13. havi nyugdíjat, és hogy 2022-től a 25 év alattiak szja-mentességet élveznek majd.

A magyar kormány eszménye, hogy a születéstől olyan 25 éve legyen a magyar fiataloknak, hogy „iskolázottak, jól neveltek legyenek, akik ismerik a lehetőségeiket, és a saját lábukra tudnak állni” – fogalmazott Orbán Viktor. Aki nem tud saját lábon állni, az nem tudja eltartani a családot, nem is lesz önálló – tette hozzá.

Ami a gazdaságújraindítási akcióterv ütemezését illeti, Orbán Viktor azt mondta: április 1-én indul a második szakasz, amelynek a középpontjában a felsőoktatás áll majd. A pénzügyminiszter – akit az egyik legfontosabb szereplőnek nevezett – egy 1500 milliárdos fejlesztési programról beszél, amit a felsőoktatás kap – mondta Orbán Viktor, de szerinte ez 2000 milliárd is lehet.

A július elsejétől induló harmadik ütemben nagy beruházások jönnek: a körforgásos gazdaság, digitalizáció lesz a kulcszó. Magyarország igy lesz bizonyos kérdésekben ellenlábasa, más téren a legszorosabb szövetségese az Uniónak, Brüsszelnek, és itt a zöld átállást említette.

A következő 8-10 éves új agrár- és vidékfejlesztési stratégiát is bemutatják.

Új korszak kezdődött

Az ENSZ statisztikái szerint az évben a gazdasági beruházások globálisan 40 százalékkal estek vissza, Magyarországon ezzel szemben 140 százalékosan nőttek meg. Versenyt futnak a külföldi beruházások Magyarországra hozásáért. Orbán Viktor szerint meg kell érteni, hogy egy új korszak kezdődött, nem a bezárt gyárakat fogják újranyitni, hanem újakat hoznak létre. Ennek érdekében egy robosztus beruházási programmal nevez a kormány, ez a különbés a jobb-és baloldal között.

A legtöbb beruházás Németországból érkezett, a legnagyobb értékű Kínából és a legtöbb munkahelyet amerikai cégek teremtették be eddig. A magyar gazdaságtörténet legnagyobb zöldmezős beruházása – amit Szijjártó Péter a napokban jelentett be – Dél-Koreából érkezik. Azt is kiemeli, hogy az autóiparban is meg akarják őrizni a jelentős regionális pozíciót. A hagyományos autóipartól viszont elmozdultunk, és az újhullámos, elektromos autók felé. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy igyekeznek több lábon állni.
Hangsúlyozta, hogy részt kell vennünk a világgazdaságban, minél több terméket kell exportálni.

A 34. helyen vagyunk exportban a világban, míg a lakosságszámban 94. helyen – ez egy hatalmas teljesítmény Orbán Viktor szerint. A gazdasági növekedés szerinte közelebb lehet az 5-höz, mint a 6-hoz, de ez Európában szép teljesítmény lesz.
A magyar gazdasági élet szereplői rendszeresen számon kérik rajta, hogy a magyarok által tulajdonolt gazdaságról vagy az országon belüli gazdaságról van szó.

Emlékeztetett arra, hogy 4 szektort tűztek ki, ahol a magyar tulajdoni arányt 50 százalék felé akarták növelni: energia, média, banki-szektor és bolti kiskereskedés. A bolti kereskedést leszámítva sikerült ezt a célkitűzést elérni – jelentette ki Orbán Viktor.

atv.hu