
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A felvételen látszik, hogy megérkezik a büntetés-végrehajtás fehér kisbusza a szombathelyi vasútállomáshoz, először a BVOP munkatársai, majd öt másik férfi is szállt ki, táskákkal, szatyrokkal és papírokkal a kezükben. Egy rövid beszélgetés után azonban elváltak útjaik.
Az öt férfi először rágyújtott, majd négyen a vasúti váróterembe mentek, ahol épp tucatnyi gyerek várakozott, aztán szétszéledtek. Ketten a város felé vették az irányt. A Híradó úgy tudja, mindannyian embercsempészek, akik egy nemrég elfogadott kormányrendelet szerint úgynevezett reintegrációs őrizetbe kerülnek, vagyis lényegében szabadon engedik őket. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azzal indokolta a döntést, hogy túlzsúfoltak a börtönök, és Strasbourgban emiatt „próbálnak újabb pénzeket lehúzni a magyar államról”.
A Híradó megkeresésére a büntetés-végrehajtás nem válaszolt.