Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Novembertől sokkal nehezebb lesz személyit, jogosítványt és útlevelet intézni


Változik a kormányablakok nyitvatartása novembertől: az energiaválság miatt bezárják az okmányirodák és a kormányablakok egy részét.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

A Miniszterelnökség tájékoztatása alapján november elejétől március közepéig szünetel az ügyfélfogadás a kisebb forgalmú okmányirodákban és kormányablakokban. Ettől függetlenül minden járásban és fővárosi kerületben legalább egy kormányablak nyitva tart. Az ideiglenesen bezáró hivatalok munkatársai a közigazgatás más szervezeti egységeiben dolgoznak.

A TERVEK SZERINT A 2022. NOVEMBER 2. ÉS TERVEZETTEN 2023. MÁRCIUS 17. KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN KEVESEBB HIVATALBAN INTÉZHETJÜK AZ ÜGYEKET.

A kormány hivatalos indoklása szerint az őszi-téli időszakban jellemzően alacsonyabb az ügyfélforgalom, amelyhez a novembertől márciusig nyitvatartó több mint 280 kormányablak és okmányiroda kellő kapacitást biztosít.

Valamint felhoztak további érveket, szó szerint idézzük ezeket:

A szomszédunkban dúló háború és a brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak. A sokszorosára megnövekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás.

A Miniszterelnökség az Index kérdéseire válaszolva közölte, hogy 2022. november 2-től és tervezetten 2023. március közepéig 21 kisebb forgalmú kormányablakban és okmányirodában szünetel az ügyfélfogadás, valamint 20 további helyszínen csökkentett nyitvatartási időben fogadják az ügyfeleket.

A Miniszterelnökség állítja, hogy a rezsicsökkentő intézkedés után a legközelebb található kormányablakok akadálytalanul ki tudják szolgálni majd az ügyfeleket.

Az érintett időszakban valamennyi kormányablakban alacsonyabb az ügyfélforgalom, amelyhez a változatlan ügyfélfogadási időben nyitva tartó több mint 280 kormányablak és okmányiroda kellő kapacitást biztosít, így nem kell megnövekedett várakozási időre és sorban állásra számítani

– fűzte hozzá a szaktárca.

A Gulyás Gergely vezette minisztérium sajtóosztálya arra is felhívja a figyelmet, hogy az online ügyintézés, ahogy eddig is, továbbra is számos ügyben biztosított a www.magyarorszag.hu oldalon, az okmányügyek közül már a személyi igazolvány és vezetői engedély pótlása, a lakcímbejelentés és a lejárt vezetői engedély megújítása is intézhető elektronikusan.

Ezen túl a kormányablakok aktuális, illetve novembertől érvényes nyitvatartásáról a www.kormanyablak.hu oldalon lehet tájékozódni.

(Borítókép:  Kovács Tamás / MTI)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük