Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Nő a fogyasztás a hazai kisboltokban: kiderült, hogyan viselik az árstop okozta veszteségeket


Nő a fogyasztás a kistelepüléseken – írta a Magyar Nemzet.

A lapnak nyilatkozva az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke úgy vélekedett: túlzás volt azt állítani, hogy az árstoppal érintett alapélelmiszereket felhalmozzák a vásárlók, fennakadást okozva az alapellátásban.
A beszállítók folyamatosan teljesítik a megrendeléseket, és már látszik, hogy a kormányzati intézkedés miatt nem fenyeget az a jelenség, amelyet a koronavírus-járvány berobbanásakor rövid ideig tapasztalni lehetett”– jelentette ki Zs. Szőke Zoltán, aki szerint jók az élelmiszer-értékesítési rendszer idei kilátásai.A vidéki Magyarországon 2400 kisebb-nagyobb élelmiszerbolttal rendelkező Áfeosz-Coop Szövetség elnöke hangsúlyozta: noha komoly a veszteség, amelyet az októberi árak rögzítésével a kereskedőknek el kell viselniük, szó sincs arról, hogy megrázná a piacot a vásárlóknak kedvező inflációfékező intézkedés. A Coop-csoportnál „nincs olyan vállalkozás, amelyik térdre kényszerülne” – húzta alá.
A boltosok mindenütt alkalmazkodnak az árstophoz, biztosítva a megfelelő készleteket – jelentette ki. Megemlítette, hogy
TERMÉKENKÉNT VÁLTOZÓ MÉRTÉKBEN, 10-30 SZÁZALÉKKAL ADJÁK OLCSÓBBAN AZ ÉRINTETT ALAPÉLELMISZEREKET.Zs. Szőke Zoltán úgy vélekedett, hogy az árkülönbségekből fakadó veszteségeket várhatóan fedezni fogja az év során megnövekedő értékesítési forgalom. A napokban érkező egyszeri állami juttatások, valamint a többletjövedelmek „bizonyosan megjelennek a boltok pénztáraiban, nemcsak februárban, hanem az elkövetkező hónapokban is” – hangoztatta.

Az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke kitért arra is, hogy idén látványosan javul majd a vidéki Magyarország kistelepülésein működő élelmiszerüzletek ellátási színvonala, annak köszönhetően, hogy a Magyar falu program keretében korábban nem látott mértékű, 1500 települést érintő boltfejlesztés kezdődött meg.