Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Nem ilyen tavaszt vártunk: 19 vármegyére adtak ki riasztást


Az időjárás bedurvul: már nem csak a zivatarok miatt kellett riasztást kiadni.

Az időjárás-előrejelzések szerint kedden mindenhol megszűnik a tartós csapadék az országban, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem lesz már csapadéktevékenység.

A meteorológusok továbbra is záporokra, zivatarokra figyelmeztetnek; utóbbi miatt már országos riasztást is ki kellett adni.

Kedden délután elszórtan alakulhatnak ki zivatarok (nagyobb eséllyel az ország délnyugati felén), az intenzívebb gócokat szélerősödés, illetve aprószemű jég kísérheti.

Továbbá kedden hajnalban a középső és keleti tájakon nagy területen képződhet tartósabb köd, amely a reggeli órákban fokozatosan megemelkedik, feloszlik.

Keddi időjárás

Hétfő éjszaka a Nyugat-Dunántúlt leszámítva nagy területen képződik köd, rétegfelhőzet. Helyenként előfordulhat zápor, főként az éjszaka első felében még zivatar is. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között.

Kedden a köd, rétegfelhőzet megemelkedik, gomolyosodik, másutt gomolyfelhők képződnek, így hosszabb-rövidebb napsütésre szinte mindenütt számíthatunk. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között várható.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük