A Gergelyiugornyai református templom mögött a hajnal nem csupán egy napszak, sokkal inkább egy csendes ígéret.
A korai tavasz még hűvös lehelete ott lebeg a fák között, miközben a horizonton lassan felizzik a fény. A templom sziluettje méltóságteljesen rajzolódik ki az ég alján, majd a felkelő nap első sugarai aranyszínűre festik a tájat. A madarak félénk éneke fokozatosan tölti meg élettel a csendet. Ahogy a napsugarak áttörnek az ágak között, megérintik a még harmatos füvet és a folyó felől érkező párát. Ez a pillanat nem siet időt kér és időt ad. Itt minden lélegzetvétel mélyebb, minden gondolat tisztább. Ez a napfelkelte nem csak látvány érzés, amely visszahív újra és újra.
