Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Nagyon fontos döntés született a közös rezsicsökkentésről


Négy pontban megegyeztek az Európai Unió tagállamainak energiaügyi szakminiszterei pénteki brüsszeli ülésükön azzal kapcsolatban, hogyan fogják csökkenteni a lakosság és a vállalkozások rezsiterheit – közölte a Portfolio.

Volt egy ötödik (a gázárakat érintő) javaslati pont is, arról az Európai Bizottság jövő héten dönt majd, az egész csomagról pedig az uniós állam- és kormányfők október 7-e pénteken döntenek majd.

Az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége Csehország kezében van, ami össze is hívott egy rendkívüli energiaügyi tanácskozást szeptember elejére, amin a felelős szakminiszterek elhatározták, hogy közös intézkedéseket hoznak a kontinenst sújtó energiaválság következményeinek enyhítésére.

Az eltelt idő alatt kidolgozták az ötpontos javaslatcsomagot, amelyből most négy pontot elfogadtak.

Az első pont villamosenergia-kereslet csökkentéséről szól, a tagállamoknak el kell érniük, hogy a legtöbb áramot fogyasztó 10 százaléknyi villanyóra fogyasztása 5 százalékkal csökkenjen.

Emellett maximalizálni kell a nem fosszilis áramtermelést, így minden nem fosszilis, tehát megújuló, nukleáris és lignitalapú áramtermelő cég eladási árát 180 euró/megawattórában maximálják. Ennek az oka, hogy ezek a cégek magas extraprofitra tettek szert az elmúlt időszakban.

Ezen túl a fosszilis energiatermelést megadóztatják, így különadót vetnek ki azokra a kőolaj-, földgáz-, szén- és finomítói iparban működő vállalatokra és üzemekre, amelyek az utóbbi időben az energiaárak megugrása miatt rendkívüli nyereségeket tesznek zsebre. Ilyen Magyarországon már létezik, az állam még hónapokkal ezelőtt vetett ki különadót a MOL extra bevételére.

Az utolsó pont a rezsitámogatás a lakosságnak és a kkv-knak. Ez Magyarországot a rezsicsökkentés miatt kevésbé érinti, de a Bizottság most hivatalosan is engedélyezte, hogy a tagállamok támogassák a lakosság és a kisvállalkozások fogyasztását. Ez utóbbinál annyi a korlátozás, hogy a korábbi fogyasztás 80 százalékáig tart a támogatás, hogy így ösztönözzék a vállalkozásokat a spórolásra. Németország éppen a napokban döntött arról, hogy 200 milliárd euróval támogatja a lakosság és a vállalatok energiafogyasztását.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük