Közzétette - Kategória - Tech hírek: PC - Mobil tippek-trükkök érdekességek

Nagy változás jön, eltűnik a tetszik gomb a Facebook-oldalakról


Bő fél év tesztelés után, úgy tűnik, elérkezett az idő a Facebook-oldalak átszabására. A következő hetekben-hónapokban az összes oldalnál életbe lépteti a változtatást a közösségi oldal.

Az egyik legnagyobb változás az eddigiekhez képest, hogy a kedvelések számáról átteszik a hangsúlyt a követők számára. Ennek oka, hogy a Facebook szerint utóbbi sokkal többet elmond az adott oldal valódi népszerűségéről, mint az, hogy hányan lájkolták azt. Előfordul ugyanis, hogy valaki csak azért kedvel egy Facebook-oldalt, mert az ismerőse megkérte erre, vagy mert korábban tetszettek a rajta lévő tartalmak, valójában azonban már leállította a követését, vagy elrejtette a bejegyzéseit a hírfolyamából.

A követők számának hangsúlyozása az adminok számára is hasznos lesz, így ugyanis pontosabb képet kapnak majd arról, hogy hány emberhez jutnak el az oldal frissítései. Az új dizájnnal a Facebook el is tünteti a Tetszik gombot.

Egy másik, igen fontos újítás, hogy az oldalak saját hírfolyamot is kapnak. Ez azt jelenti, hogy az oldallal követhetünk más oldalakat, trendeket vagy épp bekapcsolódhatunk egy beszélgetésbe.

Ha egy oldalt követünk, és azzal egyik kezelője hozzászól egy beszélgetéshez, akkor a kommentjét az első helyen láthatjuk a többi hozzászólás előtt.

© Facebook

A Facebook egy új kérdezz-felelek funkciót is bevezet – hasonlót, mint ami az Instagram-sztoriknál már működik. Ebben az esetben azonban a felhasználók tehetnek fel kérdéseket az oldalnak, amit ha megválaszol, az belekerül egy kérdésláncba, így a követők azt végigpörgetve tudhatnak meg több információt például egy adott témával kapcsolatban.

További, a felhasználók számára már nem érzékelhető változás, hogy az oldalak tulajdonosai a jövőben pontosabban határozhatják meg, hogy azok, akik szintén adminként dolgoznak az oldallal, mi mindenhez férhetnek hozzá.

© Facebook

A Facebook azt ígéri, a moderálás is könnyebb lesz, a gyűlöletkeltő és más hasonló megjegyzéseket ugyanis az algoritmusok is szűrni fognak.

/hvg.hu/