Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Nagy drágulás a készpénzfelvételnél: ennyit vonnak le, ha automatából készpénzben veszi föl a fizetését


Az Azénpénzem.hu számításai szerint, ha valaki jelenleg az átlagbért ATM-ből kiveszi, ennek banki átlagos költsége évente a 100 ezer forintot is meghaladja. Körülbelül ennek felét annak is állnia kell, aki igazán körültekintő, és még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is maradéktalanul kihasználja.

A parlamentben 2013 novemberében fogadták el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. A következő év februárja óta vehetnek fel a banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. A munkabérhez jutás költségének kérdését forróvá a kormány által bevezetett tranzakciós illeték tette.

Az ingyenkápé összege bevezetésekor nagyjából éppen az átlagkeresetnek felelt meg. A nettó átlagkereset ugyanis a KSH adatai szerint 2013-ban 151118 forintra rúgott. Ugyanez az összeg azonban az idei első negyedévben kedvezmények nélkül 414,3 ezer, a kedvezményeket figyelembe véve 428,8 ezer forintra emelkedett. Még a medián  (amennyinél ugyanannyian kapnak többet, mint amennyien kevesebbet) bruttó értéke is csak hajszálnyival maradt 500 ezer forint alatt.

A portál számításai szerint, ha valaki jelenleg az átlagbért egyszerűen ATM-ből kiveszi,

annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie.

A költsége tehát évente a 100 ezer forintot is meghaladja. Az átlagbérhez jelenleg nyilatkozat mellett is átlagosan majdnem 4000 forintért lehet bankjegykiadóból hozzájutni. Még ha kínosan ügyel is a hitelintézeti ügyfél arra, hogy a legkedvezőbb (a banki saját ATM használata) megoldást válassza. A teljes költség évente így is közelít az 50 ezer forinthoz.

A költségek között még nem is kalkuláltunk a számla havi díjával, valamint a kártyáért fizetendő összeggel. Pedig esetenként már ezek sem csekélyek, és egyre nőnek. Kifejezetten rossz módszer, ha valaki mindig az éppen csak szükséges kápét veszi fel az ATM-ből.

Több bank alkalmazza azonban a minimum-, illetve fix díjat. Ez az az összeg, amit mindenképpen terhelnek, tekintet nélkül az ügylet nagyságára. Például az OTP az idegen ATM-et igénybe vevőknek 1581 forintot számláz. Ha valaki mindössze 10 ezer forintot venne így fel, a költsége közelítene a 16 százalékhoz. Ez az aránya Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját bankjegykiadó esetében is 8,8 százalék. A CIB-nél ugyanez 12,2 százalék. Ahogy persze nő az összeg, úgy zsugorodik a költséghányad nagysága.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük