Egy év alatt majdnem 4600 kiskereskedelmi üzlet húzta le a rolót Magyarországon – derült ki a KSH adataiból. Legnagyobb arányban a használtcikk boltokat érintette a bezárás, de például az élelmiszerboltok több mint 3 százaléka is eltűnt, és ruhaboltból is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén az országban, mint egy évvel korábban.
A kiskereskedelmi üzletek száma 2015 óta drasztikusan esik, 2019 vége óta az összes egység 10 százaléka tette ki végleg a zárva táblát. A megyei adatok szerint egy év leforgása alatt Budapesten zárt be a legtöbb kiskereskedelmi egység, de ugyanolyan nagy a baj lakosságarányosan Nógrádban vagy Szabolcsban is, ahol ráadásul egyes kisebb településeken szinte egyáltalán nincsenek boltok, derül ki a Pénzcentrum írásából.
Az üzlettípusok szerinti felosztást vizsgálva kiderült, hogy leginkább a használtcikkeket árusító üzleteket érintette a bezárás, ezek száma 6,6 százalékkal csökkent 2021 végéhez képest, de textil- és ruhaüzletből is majdnem 6 százalékkal kevesebb volt tavaly év végén, mint egy évvel korábban, az iparcikk jellegű üzleteknek pedig az 5,7 százaléka tűnt el.
A boltok legnagyobb csoportjából, az úgynevezett „könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekből” 29 413 darabot tartottak nyilván 2022 végén, egy évvel korábban még 30 648 darab működött, azaz itt 4 százalékos volt a visszaesés.
Brutálisat zuhant a boltok forgalma 2023-ban
2023-ban sem lett könnyebb boltosnak lenni Magyarországon. A legfrissebb KSH-adatok szerint májusban a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 12,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 7,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 10,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 25,9%-kal kisebb lett az értékesítés volumene. 2023. január–májusban az előző év azonos időszakához képest, naptárhatástól megtisztítva a kiskereskedelem forgalmának volumene 10,8%-kal kisebb lett.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 8,0, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 21,5%-kal visszaesett az értékesítés volumene.
Egyébként az országos kiskereskedelmi forgalom 49%-a az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 35%-a a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16%-a az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott májusban.
Az élelmiszerboltok 3,14 százaléka zárt be egy év alatt, 2022 legvégén 17 889 működött belőlük. Legkevésbé a bútor-, műszakicikk-üzletek sínylették meg a tavalyi évet, ezeknek mindössze másfél százaléka tűnt el, a „humán-, állatgyógyászatitermék- és illatszerüzletek” is 2 százalék alatti bezárási mutatót produkáltak.