fbpx
Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Működnek a szigorúbb intézkedések az utakon – 2021-ben 100 millió forint bírságot szabott ki a közlekedési hatóság


Működnek a szigorúbb intézkedések, kétharmadával több “túlsúlyos gépszörnynek” állta útját a közlekedési hatóság.

Az ITM közlemény szerint megerősített jogszabályi felhatalmazásával élve a közlekedési hatóság egy éve léphet fel hatékonyabban a balesetveszélyes “horrorkaravánokkal” szemben. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közúti ellenőrei tavaly 179 járműszerelvényt tartóztattak fel, véget vetve közlekedésbiztonsági szempontból rendkívül kockázatos útjuknak. “A hajmeresztően felelőtlen üzemeltetőkre” 2021-ben csaknem 100 millió forint bírságot szabtak ki, gyakran több jogsértés miatt is – ismertették.

A túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények veszélyeztetik a közlekedés biztonságát

Közölték: a “horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre többet szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve.

A lelkiismeretlen ügyeskedők Magyarországon is súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát. A tavaly január végén hatályba lépett előírás új járműkategóriákra terjesztette ki a szabálytalan vontatást végző, műszakilag nem megfelelő, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvények ellenőrzésének és szigorúbb szankcionálásának lehetőségét.

A bírság akár 500 ezer forint is lehet

Egy éve már a személygépkocsikból vagy kisteherautókból álló “horrorkaravánokra” is kiszabható az akár 500 ezer forintos közigazgatási bírság. 2021 februárjától a rendőrség és a közlekedési hatóság visszatarthatja a járműveket, rendszámukat és forgalmi engedélyüket elveheti. A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése.

A tájékoztatás szerint az innovációs tárcánál működő közlekedési hatóság munkatársai 2021-ben az esetek mintegy felében marasztaltak el kizárólag tömeg- vagy mérettúllépés miatt “horrorkaravánokat”.


Don`t copy text!
%d bloggers like this: