Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Mikor nyithat ki Magyarország? Türelemre és bölcsességre int Kásler Miklós


A következő hetekben lesz talán a legnagyobb szükség a türelmünkre és bölcsességünkre – írta Facebook-oldalán Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter. A szigorú járványügyi korlátozások majd három hónapja védik, egyben szorítják szűk keretek közé életünket. Társas lényekként azonban a rendhagyó állapot az idő előrehaladtával mind jobban próbára tesz bennünket – teszi hozzá.

Címlapkép: Getty Images

Kásler szerint az óvatlan, hirtelen nyitást, amelynek veszélyeire most éppen Portugália szolgál intő példával, elemi érdekünk elkerülni. A kulcsszavak hazánkban éppen ezért az óvatosság és fokozatosság lesznek.

Elkötelezettek vagyunk az élet mielőbbi normalizálása mellett, de ez csak a megfelelő védettség kialakítása és egy kedvező járványügyi helyzet mellett lehetséges

 – hangsúlyozta a kormány álláspontját. A miniszter arra biztat mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, ezzel is védve szerettei, barátai, ismerősei és környezete egészségét. Ugyanakkor kéri, hogy továbbra is maradjunk fegyelmezettek, őrizzük meg az eddig, közösen elért eredményeinket. Fegyelmezettségünkön ugyanis egy, már több országban is tapasztalható, harmadik hullám megelőzése múlik – írta.