Határrendészeti adatbázis létrehozását tervezi a kormány: az új szabály a Belügyminisztérium szerint megkönnyítené és felgyorsítaná a rendszeresen ingázók számára a ki- és belépést.

NDinfinity / Getty Images Hungary
A Belügyminisztérium törvénytervezete a minisztérium indoklása szerint azoknak kedvezne, akik gyakran és rendszeresen lépik át egy bizonyos átkelőnél a határt. Az ingázók így könnyebben és gyorsabban juthatnának át a határon – derül ki a 24.hu írásából.
Gyorsabb határátlépést hozhat az új szabály
A tervezet szerint az uniós normák lehetővé teszik az ilyenfajta könnyítést olyan személyek esetében, akiket az azonos határátkelőhelyen történő gyakori határátlépés miatt a határőrök jól ismernek.
Az adatbázisba kérelem alapján lehet bekerülni,
amelyben a legfontosabb személyes adatokon kívül a tervek szerint azt is fel kell tüntetni, hogy mely határátkelőkre vonatkozóan kéri az átlépő a könnyítést, valamint az ingázással összefüggő határátlépés időpontját és irányát is.
A beutazási feltételeket az adatállományba bekerülés előtt, majd azt követően szúrópróbaszerűen ellenőrizni kell. A rendőrség 180 napon keresztül kezelheti az adatokat, amelyeket bizonyos körülmények között átadhat a bíróságnak, az ügyészségnek, a nyomozó hatóságnak, az idegenrendészeti hatóságnak, a menekültügyi hatóságnak, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak, továbbá az állami adó- és vámhatóságnak.
Azt, hogy melyik határátkelőknél hoznak létre ilyen adatbázist, illetve az ingázók adatállományba való bekerülésének, és onnan való törlésének feltételeit, valamint az ellenőrzések részletes szabályait a tervezet szerint a kormány dolgozza majd ki.