Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Megszületett az első bajnoki győzelem – remek játékkal nyert a Vitka SE a beregi rangadón


Végre megtört a jég! A Vitka SE labdarúgócsapata az idei szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtva, aratott megérdemelt győzelmet a Beregdaróc elleni bajnoki mérkőzésen. A szurkolók örömére a hazaiak magabiztos, lelkes játékkal szerezték meg az első három pontjukat a szezonban.

A találkozó már az első perctől kezdve nagy iramot hozott, a vitkaiak pedig már az első félidőben jelezték, hogy ez a meccs más lesz, mint az eddigiek. Határozott védekezéssel, pontos passzokkal és lendületes támadásokkal sikerült fölényt kialakítaniuk. A szép támadások végül gólban is megmutatkozott, hiszen egy szép támadást követően betaláltak a vendégek kapujába.

A második félidőben ugyan próbált visszakapaszkodni a Beregdaróc, de a Vitka SE játékosai higgadtan és fegyelmezetten őrizték előnyüket. A lefújás pillanatában nemcsak a három pontot ünnepelhették, hanem az egész mérkőzés képét tekintve egyértelműen kijelenthető: a csapat egyre inkább magára talál.

Ez a győzelem a játékosok önbizalmában is sokat jelenthet, hiszen bebizonyították, hogy képesek összeszedett, jó futballra. A szurkolók reménykedve tekinthetnek a folytatás elé.

Gratulálunk a csapatnak az első idei győzelemhez, csak így tovább, hajrá Vitka SE!

A mérkőzés statisztikája:

A forduló további eredményei:

A bajnokság állása:


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük