Közzétette - Kategória - Advent Vásárosnaményban, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Meggyújtották a negyedik adventi gyertyát is a Bereg szívében, Vásárosnaményban


Vásárosnamény – Idén rendhagyó módon zajlott, az Advent Vásárosnaményban programsorozat. A város főterén elkészített, csodálatos adventi koszorú gyertyagyújtásai, a járványügyi rendelkezések miatt zárt körben zajlottak. Így a mai nap folyamán is, amikor is fellobbant a negyedik adventi gyertya lángja, a Bereg kapujának adventi koszorúján.  A karácsonyváró programsorozat ünnepi üzeneteit, szerettük volna mi is eljuttatni az otthonokba, hogy ebben a nehéz időszakban is elvigye a várakozás békéjét, karácsony örömét mindenkihez. A negyedik ünnepi gyertyagyújtás adventi gondolatait elsőként Vásárosnamény alpolgármestere, Szalainé Bíró Katalin osztotta meg, aki mint mondta:

Advent negyedik vasárnapjához érkeztünk, ma már a hit, remény, öröm gyertyái után a szeretetet jelképező gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún, így hamarosan már mind a négy gyertya fénye beragyogja az ünnepvárás pillanatait. Ha tehát már mindegyik gyertya ég majd, az azt jelenti, hogy elérkezett a karácsony. Boldogan ünnepelhetjük Jézus Krisztus születését, a nekünk adott végtelen szeretetet. A negyedik gyertya lángjának fellobbanása eszünkbe juttathatja a napkeleti bölcseket vezető betlehemi csillag ragyogását, melyet ebben az évben, hosszú idő után először nekünk is lehet szerencsénk megtapasztalni, hiszen ritka természeti jelenségnek lehetünk tanúi, amennyiben az időjárás is kegyes lesz hozzánk 21-én éjszaka.

Városunk képviselőtestülete ebben az évben is meghirdette jótékonysági akcióját, melynek keretében a 14 év alatti beteg gyermekek számára szeretne segítséget nyújtani. A város képviselőtestülete az adventi programokra szánt összegből 1 000 000 Ft-tal támogatja ezt a nemes célt. A számlán a magánszemélyek befizetéseiből több mint 400 000 Ft gyűlt össze. Ezúton is köszönjük minden adakozónak, az eddigi felajánlását! A számla még él, akik szeretnének segíteni, megtehetik a város honlapján is megtalálható számlaszámon. Az idén is szeretettel nyújtottuk át az 5000 Ft-os támogatásunkat a 64 év feletti városlakóinknak, de a fiatalokra is gondoltunk, hiszen a bölcsődés gyermekeinknek, az ovisainknak és az általános iskolás tanulóinknak pedig fejenként 3 liter, összesen közel 1300 liter 100%-os almalevet juttatunk el a múlt héten.

Az advent a karácsonyhoz vezeti el az embereket, a karácsony pedig a szeretet által egymáshoz vezet bennünket. A karácsonyi csengő hangja a családot, az otthon melegét juttatja eszünkbe. Gondolunk szeretteinkre, barátainkra és figyelünk arra, hogy mit nyújthatunk azoknak, akik fontosak számunkra. Ne feledjük, hogy az egymásra fordított idő a szeretet igazi mértéke! Ha elmúlik az ünnep, vigyük magunkkal a karácsony üzenetét, hogy ebben a nehéz, soha meg nem élt vírusos időszakban, segítsen a testi, lelki, szellemi, feltöltődésben, értékeink megőrzésében!

Kívánom mindenkinek, hogy a szeretet, a békesség tegye széppé az ünnepeket. Magam és a képviselő-testület nevében békés, nyugodt karácsonyi ünnepeket, és mellette elsősorban jó egészséget és eredményekben gazdag, boldog új évet kívánok!

Az alpolgármester asszony szavait követően a Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség képviseletében, Erdei Tamás atya ünnepi gondolatai következtek. Az atya Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című klasszikusából idézett, majd ezen keresztül az ünnep szentségét, Jézus Krisztus születését, valamint az adventi időszak kiemelt fontosságát emelte ki.

A szeretet lángjának közös meggyújtását követően Szalainé Bíró Katalin, Aranyosi Ervin: Adventi negyedik gyertya című versének elszavalásával zárta, a beregi ünnepi programsorozatot.

Az ünnepi gondolatokat, itt hallgathatja meg: