Közzétette - Kategória - Konteó, Titkok - Rejtélyek - Összeesküvés elméletek, Titkok nyomában, UFO esetek

Megfejtették a leghíresebb „földönkívüli üzenetet”


Negyven évig tartotta lázban az emberiséget, most azonban végre megoldódott a leghíresebb „földönkívüli üzenetet” övező rejtély. Az eredmény minden bizonnyal sokak számára lelombozó lehet. 1977. augusztus 15-e óta tartotta lázban az idegenek után kutató lelkes szakértőket és laikusokat az úgynevezett „Hűha!”-jel.

Ez egy erős, keskeny sávú rádiójel volt, amelyet a SETI program keretében dolgozó dr. Jerry R. Ehman fogott a Big Ear (Nagy Fül) rádióteleszkóppal.

A szignál olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. Ehman a felfedezéstől annyira meglepődött, hogy a jelsorozat mellé az angol „Wow!” (Hűha!) felkiáltást írta, innen ered a jel közismert neve. A szignál mindössze 72 másodpercig tartott, és sosem ismétlődött meg.

A rejtély megoldása

Úgy tűnt, a jel a Nyilas csillagképben található M55 gömbhalmaz irányából érkezett, eredetét azonban sokáig nem sikerült megfejteni. Antonio Paris, a St. Petersburg College csillagásza viszont megoldotta a rejtélyt.Eszerint a jel kibocsátásáért egy üstököspár (a 266P/Christensen és a 335P/Gibbs) a felelős. Az eredményt ismertető publikáció most jelent meg a Journal of the Washington Academy of Sciences című tudományos folyóiratban, így a felfedezés már hivatalosnak tekinthető.

A kométákat hatalmas, több millió kilométer átmérőjű hidrogénfelhők ölelik körbe, a „Hűha!”-jel frekvenciája pedig ugyanaz, mint a semleges hidrogénatomok által kibocsátott rádiófrekvencia (1420MHz). A kutatócsoport azóta igazolta, hogy a jel észlelésének idején a két üstökös a közelben volt, és a 266/P Christensen rádiójele tökéletesen megegyezett a „Hűha!”-jellel.

A „Hűha!”-jel

Forrás: Wikimedia Commons

Rengeteg titok vár még megfejtésre

Habár a felfedezés kijózanító lehet sokak számára, a „Hűha!”-jel az eddigi legerősebb szignál, ami az űrből érkezett. Detektálása bizonyíték arra, hogy rendelkezünk a kozmoszból érkező „zajok” értelmezésének technikájával. Márpedig idegen jelekkel tele a padlás, már csak arra várnak, hogy valaki dekódolja őket.

parahir.hu


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük