Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Megdöbbentő dolog derült ki a magyar autósokról, ez sok mindent megmagyaráz


Egy reprezentatív felmérés szerint a magyar autósok harmada gondolja úgy, hogy jobban vezet az átlagnál.

Az eredmények alapján tíz emberből nyolc úgy érzi, hogy maximálisan átlátja a közlekedési helyzeteket, és elsősorban önmaga felelős azért, hogy autóvezetés közben veszélybe kerül-e.

Zerkowitz Dávid, közlekedéspszichológus szerint a felmérés eredményei azt mutatják, hogy hajlamosak vagyunk kissé túlértékelni saját vezetési képességeinket, a racionalitást felismerjük, ám az adott szituációban időnként érzelmi érvek mentén döntünk.Pedig a kockázatot nem megúszni kell, hanem elkerülni”– vélekedett a szakember.

A racionalitást jelzi az is, hogy habár a válaszadók 68 százaléka úgy érzi, általában vagy mindig maximálisan átlátja az adott szituációt az utakon, a sofőrök csupán egy százaléka nyilatkozott úgy, hogy a többi autós soha nem tud számára meglepetést okozni.

A felmérés a Cristo alkalmazás nemrég elindított közlekedésbiztonsági kampányának apropóján készült, amelynek keretében interaktív animáció tanítja meg az autóvezetőket arra, hogy adott közlekedési szituációban hogyan érdemes reagálniuk, amennyiben valami kiszámíthatatlannal találják szembe magukat.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük