Mátyus község Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Vásárosnaményi járásában.

Fekvése

A Beregi-síkon, az ukrán határ mellett található, Tisza-parti település.

A Beregi-Tiszahát hajdan egyutcás, a főút mellé települt falucskája Lónya felé terjeszkedett. A Tisza jobb partjához közeli 1098 hektáros kisközség 139 lakásában ma 400-an élnek, többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak. A soros elrendezésű szalagtelkeken emelt újabb lakóházak jelentéktelenek, néhány, a19. században épült favázas, paticsfalas, paticskéményes, taposott szalmatetős hajlék volt a Rákóczi utcán.

Története

Neve személynévi eredetű (Matheus = Mátyus), és birtokosa nevében Lónya 1270. évi határjárásban tűnt fel.

1323-ban a Várdai család perelt érte, és akkor Szabolcs megyéhez tartozónak mondották.

A 14. században a kisnemesi Mátyusi család birtoka volt, 1449-ben Várdai Miklós és Dobó János kapta, mint kihalt család birtokát királyi adományként.

1465-ben már a Lónyay családnak is volt része benne, 1513-ban lényegében a kisebb birtokosok részét is megkapták, csupán Szürtei László tartotta meg a maga részét, amelyet a leleszi konventre hagyott.

Ettől az időtől kezdve a 16-17. században három birtokosa volt: a konvent, a Lónyay és a Szabolcsban birtokos Lővey család.

II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratát megbosszulandó: 1657-ben a lengyelek feldúlták, és még 1668-ban is pusztán állott.

A 18. században két földesura volt, a Lövey és a Lónyay család, ez utóbbi 1944-ig megtartotta.

A faluhoz tartozott Homokpuszta, de valószínűleg sohasem volt lakott település.

Neve a régies magyar Matheus, Mátyus személynévből keletkezett. A 12. században Beth, másképp Betke Mátyusról nevezhették el, egyébként Simon, Bánk bán veje, az ő családjától vette meg Botrágy és Bátyu helységet. 1323-ban Bethke Dezső, beregi főispán perelt Mátyusért Várdai János fiával, Gáborral. A 14. században a kisnemes Mátyusi, majd a Dancs család is bírta a helységet, 1449-ben királyi adományként beiktatták Kisvárdai Miklóst és ruszkai Dobó Jánost az utód nélkül elhunyt Csobai Mihály részeibe. 1465-ben a Lónyayak már Mátyus földesurai közé tartoztak,1513-ban pedig megszerezték a kisebb birtokosok részeit. Szürtei László viszont a saját mátyusi tulajdonát végrendeletileg a leleszi konventre hagyta, így a 16–17. században a Lónyayak, a konvent és a Szabolcsban birtokos Löveyek osztoztak rajta. 1500-as évek végén a tatárok a falucskát elpusztították. 1600-ban a Löveyek, akik a 18. századig földesurai maradtak, és a Lónyayak a mátyusi makkos erdő használatáról vitáztak. Az 1657-es lengyel dúláskor (II. Rákóczi Györgylengyelországi hadjáratát bosszulták meg a lengyelek) az itteni lakosok a Tiszába süllyesztették templomuk egyetlen harangját, azután sose akadtak rá. 1668-ban Mátyust még pusztaként tartották számon. Bereg vármegye első katonai leírói 1782–85 között kicsiny falucskát találtak itt, amelyet kelet felé magas, sűrű, mocsarakkal átszőtt tölgyeserdő ölelt. A zabolátlan Tisza olyan mély és széles volt akkor, hogy a legkeskenyebb helyen sem lehetett átkelni rajta; áradásakor a falutól nyugatra fekvő, Kistiszának hívott mocsaras állóvíz az útjait szinte járhatatlanná tette. A leleszi káptalannak szép erdeje volt itt 1820 körül.

Fényes Elek a Geographiai szótárában a falucska 1851 körüli állapotát ismertette: Bereg vármegyei falu 333 lakossal; tölgyes erdeje derék, gyümölcse, hala bőséges. Mátyust az 1881–82-ben kiadott Bereg vármegyei monográfiában így írták le: magyar falu a kaszonyi járásban, 48 házzal, 305 lélekkel és 1859 holdnyi sík határral a Tisza jobb partján. 1924. január 1-jétől Mátyust Bereg vármegyétől Szabolcs vármegyéhez csatolták. Szabolcs vármegye 1939. évi monográfiájában kisközségként jegyezték föl a Tiszai járásban 1846 hold területtel, 550 lakossal, 95 házzal, egy állami elemi népiskolával, és egy állami általános továbbképző iskolával. A lakosok őstermelésből éltek, kis és törpebirtokokon gazdálkodtak. A Lónyay család egyébként 1944-ig megtartotta mátyusi birtokát.

Népcsoportok

2001-ben a település lakosságának 90%-a magyar, 10%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát.^[3]

Nevezetességei

Egy 1809-ben fennmaradt okirat szerint a falunak fatemploma és igen régi kis fa harangtornya volt. A régi fatemplom szószékének 1732. évi felirata arról tanúskodott, hogy a mátyusi erdő jövedelméből építtették. A fatemplomot 1862-ben egy öllel tovább tolták az utcától, az I. világháború előtti években bontották le, akkor épült a ma is álló református templom, amelynek úrasztali tárgyai a 18. század második feléből valók.

Itt még tekintélyes része húzódik a gyönyörű gyertyános tölgyes és tölgy-kőris-szil erdőkből álló Lónyay erdőnek, amelyben gímszarvas, vaddisznó, vadmacska és fekete gólya tanyázik. A Lónya felé vezető úttól balra pamacskoronájával egy oszlopszerű, fehér nyárfa áll, a törzse 495 cm, 28 m magas. Közel a Dédai erdő is . A Tiszában ritkaságszámba menő kecsegefaj fogható, a Rózsás nevű holtágban lehet horgászni és csónakázni.

A holtág a folyószabályozás során végrehajtott 19- számú átmetszéssel keletkezett, a Tisza jobb parti hullámterén helyezkedik el. Közigazgatásilag a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mátyus községhez tartozik . Hossza 870 m, átlagos szélessége 63 m, területe 5 ha, átlagos vízmélysége 0,8 m, víztérfogata 40 ezer m\ Tulajdonosai és kezelői a Mátyus, Mándok, Tiszakerecseny és Mezőladány községi önkormányzatok. Medre jelentős mértékben feliszapolódott, növényzettel való benőttsége 80%-os. Vízcseréje megoldatlan, csak az árhullámok töltik fel vízzel. Funkciói: halászat, horgászat. Gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik, különleges és ritka értékeit még nem tárták fel teljesen. A „szentély” típusú holtágak körébe tartozik.