Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Marketing fókuszlabort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen


Marketing fókuszlabort adtak át csütörtökön a veszprémi Pannon Egyetemen. A labort egy szemmozgást figyelő kamerával szerelték fel, amely a figyelem irányultságának követése révén hasznos információkat közvetít a piaci szereplők számára.

A labor átadása alkalmából tartott ünnepségen Veres Zoltán, a marketing intézeti tanszék vezetője hangsúlyozta: egyedülálló a magyar felsőoktatásban ez a fejlesztés, amelynek lényege, hogy a leendő vevő szemmozgását követve információt gyűjt a kereskedelem számára, így segítve az adott cég termékfejlesztését.
A létesítményben interjútermet, megfigyelőteret, stúdiót és előkészítő konyhát is kialakítottak. A 170 négyzetméter alapterületű labor 56,5 millió forintból valósult meg.
Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke az eseményen azt hangsúlyozta, hogy a Pannon Egyetem számára, amely a térség erős tudáscentruma, rendkívül fontos az innováció.
Fehérvölgyi Beáta, a gazdaságtudományi kar dékánja elmondta, hogy a hallgatók is piackutatást végezhetnek majd a laborban, a cégek pedig fejlesztési elképzelésekkel érkeznek, amelyekkel kapcsolatban a labor munkatársai javaslatot tesznek.
Mint mondta, humánerőforrással kapcsolatos kérdésekben is segítséget tudnak nyújtani, miután a labor elemzői megfigyelik a csoportban zajló folyamatokat. A munkatársak javaslatot tesznek arra vonatkozólag, hogy egy csapaton belül ki milyen szerepet tölthet majd be hatékonyan.
Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a cég számára fontos az innováció a vállalatvezetés- és szervezés, valamint a technológia és a kommunikáció területén egyaránt.
Szavai szerint a Pannon Egyetem fókuszlaborja jelentős segítséget nyújt a termékfejlesztésben a cég számára. A tervek szerint terméket, motívumot, formát tesztelnek majd, illetve kiválasztanak bizonyos célcsoportokat, és a labor segítségével le tudják mérni, hogy egyes csoportoknak elnyeri-e a tetszését az adott termék.

MTI