Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Mára is kiadták a figyelmeztetést: itt várható erős havazás

Ma végre megérkezhet a nagybetűs tél, azonban csak néhány megyében, ahol ki is adták az elsőfokú figyelmeztetést.

FOTÓ: GETTYIMAGES

Megvastagszik a felhőzet, legkésőbb az északkeleti megyékben, a nap első felében többórás napsütésre lehet számítani. Egyre többfelé ered el az eső, amely délutántól az Alpokalján, estétől már a Bakonyban is havas esőbe, havazásba válthat helyenként. Élénk, néhol erős lökések is előfordulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára -3 és +4 fok között alakul, míg a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű.

Csütörtök
Csütörtökön még helyenként érdemes készülni a havazásra, havas esőre egyaránt. Éjjel, reggel még túlnyomóan borult időre számíthatunk, majd napközben vékonyodik, néhol időnként felszakadozhat a felhőzet, ott ködfoltok képződhetnek. Éjjel, reggel többfelé, napközben már egyre kevesebb várható eső, zápor. Főként az Alpokalján, a Dunántúli- és az Északi-középhegység vonalában havas eső, hó is hullhat. Általában mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Péntek
Többnyire borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk. Több helyen várható szitálás, kisebb eső, főleg északon, északnyugaton a hegyekben néhol havas eső, hószállingózás is előfordulhat. Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul. A hétvégén marad a csapadékos, borult időjárás, nagy fagyokra nem kell számítani.