A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti pénzügyi nyomozói egy több ezer tonna mosószerrel „ügyeskedő” elkövető felelősségre vonását kezdték meg iparjogvédelmi jogok megsértése miatt, és egy börtön elől bujkáló nőt is megtaláltak.
A NAV szerint a családi vállalkozás vezetői jó minőségű, bár a gyártónál selejtként kezelt mosószerkapszulákat csomagoltattak újra megváltozott munkaképességű emberekkel, hamisított dobozokba.
A több ezer tonna mosószert tartályokban tárolták úgy, hogy a kapszulákat a saját töltőfolyadékukban áztatták, de ehhez a jogtulajdonos nem járult hozzá.
A „vállalkozók” saját dizájnú dobozt terveztettek, amely a megtévesztésig hasonlít a mosószer tényleges gyártója által terveztetett csomagolásra és védjegyre, ezzel pedig megtévesztették a vásárlókat.
Ezen túlmenően a kapszulák a vásárlók egészségére is veszélyesek lehetnek: az átcsomagolás során egyéb vegyi anyaggal szennyeződhetnek, összeragadhatnak, valamint szétszedéskor a belőlük bőrre kerülő folyadék irritációt és egyéb kellemetlen reakciót okozhat – írták.
A NAV nyomozói és járőrei majdnem húsz helyszínen tartottak kutatásokat, foglaltak le bűnjeleket, többek között megjelentek a mosószerraktárakban, a könyvelőnél, de még a csomagolást tervező grafikusnál is.
Az egyik lakásban a nyomozók horgára akadt egy másfél éve a törvény és a hatóságok elől bujkáló nő is, aki nem kezdte meg rá kiszabott letöltendő büntetését, amit költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt róttak ki rá. A nőt a pénzügyőrök átadták a rendőrségnek, azóta már jogerős büntetését tölti – tették hozzá.
Az okozott vagyoni hátrány több mint 200 millió forint, a kapszulák forgalmi értéke eléri a 270 millió forintot – áll a közleményben.
(MTI)