Közzétette - Kategória - Egyéb

Majomhimlő-járvány: ettől kell tartani a WHO szerint


Már meghaladta a háromszázat Európában azoknak a száma, akik igazoltan majomhimlővel fertőzöttek, vagy fertőzésgyanúsak, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Afrikán kívül egyelőre nem kell attól tartani, hogy pandémia alakul ki – írja a Reuters.

A WHO még fontolgatja, hogy az ebolához és a koronavírus-járványhoz hasonlóan nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánítsa-e a majomhimlős esetek számának növekedését, hiszen ha vészhelyzetként értékelnék a helyzetet, akkor fel lehetne gyorsítani a betegséggel kapcsolatos kutatást és a fertőzés terjedésének megfékezéséhez szükséges forrásokat is könnyebb lenne biztosítani.

A majomhimlős betegek a kiütések megjelenésétől kezdve fertőzőek, de a betegséggel kapcsolatban egyelőre még sok a kérdés, hiszen nem lehet biztosan tudni, hogy a fertőzött de tünetmentes betegek továbbadhatják-e a betegséget. A fertőzés halálozási aránya nagyon alacsony, és egyelőre nem jelentettek a közelmúltban diagnosztizált betegek közül halálos áldozatot.

/www.napi.hu/