Az ünnepek előtti túlhajszoltságot gyakran úgy kezeljük, mint az év vége kötelező velejáróját, ám a Pénzcentrum most arra figyelmeztet, hogy a burnout szindróma, azaz a kiégés veszélye nagyon sok magyart fenyeget, több százezerre becsülik az értintetteket.A jelenségnek az érzelmi túlterheltség és kimerültség mellett sok egészségügyi jele is lehet, mint folyamatos fáradtság, energiahiány, fejfájás, sőt, arra érzékenyek emésztési- és alvási panaszokat is tapasztalhatnak. Nem ritka a teljesítménycsökkenés sem, hiszen egy idő után a kedvtelenség közömbösségbe csap át, és ez már nemcsak a munkát érintheti, hanem a társas kapcsolatokat is. Ha a jelenség hosszan fennáll, az már a szorongás előszobájába is terelheti az illetőt, hiszen a stressznek van egy optimális szintje, viszont, ha valaki tartósan többnek van kitéve – és ez az év végén, év elején nagyon is jellemző –, annak egyenes következménye lehet, hogy az illető burnout tüneteit észleli magán.
Simon-Göröcs Lili, a Profession.hu HR igazgatója szerint munkavállalóként van lehetőségünk saját eszközeinkkel is kompenzálni, hogy ideális szinten tartsuk a stressz szintet. Például, ha terhelt időszakon megyünk keresztül, akkor érdemes új projektek, vagy képzések késleltetését kérni. Emellett fontos a határhúzás is, ha valaki úgy érzi, már nem tudja a feladatait egészséges keretek közé szorítani, az jelezze a munkáltató felé. Ugyanakkor a szakértő a lapnak elmondta: „kompenzálni csak kis mértékű, vagy ideiglenes kilengést lehet. Ha úgy érezzük, hogy a munkakörünk nyújtotta ingerszint tartósan és jelentősen eltér a számunkra optimálistól, akkor érdemes átgondolni azt, hogy a megfelelő pozícióban dolgozunk-e.”
Persze nekünk is van ráhatásunk arra, hogy a helyzetet javítsuk. Az egészséges étkezés és mozgás nagyon jó kiindulási alap, de akár pszichológus vagy mentálhigiénés szakember segítségét is kérhetjük, hiszen a kiégés folyamata visszafordítható, és sokszor az útmutatás már pont elég, hogy ez elinduljon.