Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Magyar találmányok, szabadalmak, fejlesztések: 15 fronton a koronavírus ellen

Az emberiség számos világjárvánnyal megküzdött már, de olyannal még sohasem, amelyik egyszerre késztette volna azonnali, globális cselekvésre a tudományos életet és a világ legkreatívabb elméit.

FORRÁS: SHUTTERSTOCK

A friss sokk számos egészségtechnológiai innovációt is életre hívott, gyorsított fel, vagy helyezett újra reflektorfénybe – a legígéretesebb magyar kezdeményezések közül válogattunk. Egy listán a találmányok, szabadalmak és fejlesztések, amelyekre Semmelweis Ignác is büszke lenne.

Dohánylevelek segítségével fejlesztett oltóanyagok, plexiből gyártott pajzsok, üvegkalitkába zárt éttermi vendégek, orvosi maszkos festést kapott BKV-buszok: ez már mind úgy tartozik az idei évhez, mint színes sál Zacher Gáborhoz.

Fluvoxamin-terápia

Fejlesztő: Semmelweis Egyetem // Magyar Tudományos Akadémia // SigmaDrugs

A COVID-19 kétféle módon károsíthatja szervezetünket: az egyik, amikor a már meglévő alapbetegségek erősödnek fel általa, a másik eset pedig az, amikor túlzottan erős immunreakciót vált ki a szervezetünkből. Utóbbi oka az úgynevezett citokin vihar, amely komoly tüdőgyulladást és többszervi károsodást eredményezhet. A fluvoxamin két ponton fejti ki védő hatását: a tüdőgyulladás akut szakaszában az említett citokin vihart gátolja a gyulladást beindító anyagok termelődésének csökkentésével. Emellett hosszú távon a tüdőgyulladás miatt kialakuló hegszövet termelődését is mérsékli, ezáltal kisebb felületen károsodik a tüdő, vagyis nagyobb marad a légzőfelület.

mRNS-kezelés

Fejlesztő: Biontech // Pfizer

Hányatatott sorsú magyar szabadalom is kellett a most bejelentett vakcinához – írtuk néhány nappal ezelőtt, és valóban, nem maradhat ki az összeállításból az a fejlesztés sem, amely nélkül nem tartana ott az egyik legígéretesebb vakcina fejlesztése, ahol tart. Karikó Katalinról korábban a Next különszámunkban írtunk portrét. A szakember – aki egyúttal a német Biontech alelnöke is –, elmondta, hogy a szervezetünkben a géneket alkotó DNS-szakaszoktól a messenger RNS (mRNS) szállítja az információt arról, hogy milyen fehérjét kell a sejteknek elkészíteniük. A kódot az RNS-molekulát felépítő négyféle nukleotid sorrendje adja. Az elmúlt évtizedek kutatásaiból kiderült: a különböző vírusfertőzések ellen védelmet nyújthat az emberbe injekciózott megfelelő, szintetikusan előállított mRNS is. A szintetikus mRNS alapján a sejtek elkészítik a testidegen vírusfehérje megfelelő szakaszát, majd arra reagálva azt az ellenanyagot, amivel a szervezet képes leküzdeni magát a vírust, ha találkozik vele.

Semmelweis Scanner

Fejlesztő: HandInScan

Nem a koronavírus-járvány hívta életre, de mivel a világ figyelme a kézfertőtlenítés felé fordult, ez a magyar fejlesztés újra reflektorfénybe került. A világ több mint húsz országában használt kézszkenner sikerrel veszi fel a harcot a kórházi fertőzésekkel, de sok más területen is igen hasznos lehet. Az UV-fénnyel működő Semmelweis Scanner alapvető funkciója a kórházi dolgozók kézhigiénéjének számszerű mérése, illetve digitális képalkotási technológia segítségével az erről adott folyamatos, azonnali visszajelzés. Az eszköz elsődleges célja azonban nem a szüntelen ellenőrzés, hanem egy stabil, helyes kézfertőtlenítési szokásrendszer kialakítása: a tervezők pontosan arra törekedtek, hogy a megfelelő tanulási folyamat után az egészségügyi dolgozókat már egyáltalán ne kelljen ellenőrizni.

Önfertőtlenítő falburkolat

Gyártó: Graboplast

A Forbes listáin is szereplő, győri Graboplast több éve gyártja saját szabadalma alapján az elsősorban egészségügyi intézmények számára kifejlesztett Silver Knight padlóburkolatát, mely a világ számos pontján, Kínától az Egyesült Államokig bizonyított a baktériumok és vírusok elleni küzdelemben. A termék felületén olyan réteget alakítottak ki, amely nyolc óra alatt még az úgynevezett szuperbaktériumokat is elpusztítja, ráadásul vegyszerek nélkül. A termékcsalád hatékonysága a kettős védelmi vonalban rejlik: az első egy több száz éve ismert és használt természetes fertőtlenítőszer, az ezüst ion, míg a második, fényben aktiválódó védőréteg a vele érintkezésbe kerülő mikroorganizmusokat vízre és szén-dioxidra bontja. Az elpusztult kórokozók így nem szolgálnak újabb populációk táptalajául. Mivel az önfertőtlenítő réteg antibiotikumokat sem tartalmaz, a kórokozók nem válhatnak rezisztenssé vele szemben. A padlóburkolat után a cég most a járvány közepén dobta piacra önfertőtlenítő falburkolatát, amelyet több mobilkórházban be is vetettek.

VirusContact applikáció

Fejlesztő: Visual Cortex Kft. 

Ha valakiről kiderül, hogy beteg, az első dolga értesítenie azokat, akikkel érintkezhetett, de a családon, barátokon, kollégákon kívül mást nehéz elérni és figyelmeztetni. A magyar fejlesztésű app a tágabb kontaktkutatásban segít: megjegyzi és összeveti a felhasználók tartózkodási helyének adatait, és azt is, mekkora távolságra voltak egymástól, illetve meddig voltak egy helyen. Az alkalmazás Bluetooth Low Energy technológiával keresi meg a többi felhasználót a körülbelül tízméteres hatótávolságon belül. Ha a készülék egy másik VirusContact felhasználó rádiójelét érzékeli, eltárolja a találkozás helyét, idejét, a becsült távolságot és az időtartamot. Ha a korábbi kontaktok közül a 14 naposra becsült lappangási időn belül bárki pozitívnak jelöli magát, az app anonim értesítést küld a felhasználónak, aki az adatok alapján eldöntheti, hogy szükséges-e orvoshoz fordulnia. Az ingyenes alkalmazást nyílt forráskóddal fejlesztik, önkéntes alapon, nem hivatalos adatbázisból működik majd.

Mass Ventil Project

Fejlesztő: Óbudai Egyetem (Óbudai Egyetem Egyetemi Kutató és Innovációs Központ // Neumann János Informatikai Kar // EKIK BioTech Kutatóközpontja // Bejczy Antal iRobottechnikai Központ)

A Kozlovszky Miklós dékán által irányított, nemzetközi szakembereket is bevonó kutatócsoport hetek óta megfeszített tempóban dolgozik egy tömeg-lélegeztetőgép fejlesztésén, amely egyszerre 10, 50, vagy még több kritikus állapotú betegen segíthet. A gépet úgy tervezik, hogy tábori körülmények között is működhessen, és a kilélegzett fertőző levegő ne a közös kórházi légtérbe kerüljön, mint ahogy az a jelenlegi lélegeztetőgépek esetében történik. Az ötlet erejét bizonyítja, hogy a csapat megnyerte a páneurópai Hackathont, amelyen több mint húszezer jelentkező versenyzett a világ minden tájáról.

Lélegeztetőgép

Fejlesztő: Femtonics Kft. // Semmelweis Egyetem

Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, számtalan újítást tartalmazó, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztett egy budapesti cég a Semmelweis Egyetem orvosszakmai vezetésével. A gép tervezésekor fokozottan odafigyeltek arra, hogy az eszközt a lélegeztetésben kevésbé jártas orvosok is könnyen kezelhessék. Akkumulátorról és gázpalackról is működik, így nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózat számára, a kiáramló levegő szűrésével pedig védi az egészségügyi dolgozókat. A mintegy 4-500 komponens gondos kiválasztásának köszönhetően az alkatrészek beszerzése gördülékeny, ami a gyártási folyamatot is nagyban leegyszerűsíti – emelte ki Rózsa Balázs, a cég alapító-tulajdonosa. Az eszköz 72 eltérő beállítás és tüdőmodell paraméter mellett pontosan és megbízhatóan teljesített a műszaki teszteken, a riasztási és betegbiztonsági funkciói megfelelőek. Az első működő prototípus március végére készült el, szabadalmaztatása után megkezdődhet a sorozatgyártás, amit az egyik legnagyobb hazai orvostechnikai eszközgyártó, a 77 Elektronika Kft. saját kapacitásaival segítene.

Fejlesztő: Semmelweis Egyetem Orálbiológiai Tanszék

A járvány kordában tartásához elengedhetetlen lenne a tömegesen elérhető, olcsó, gyors vírusteszt. Egy magyar csapat most úgy néz ki, sikeresen teljesíti a fenti feltételeket. A diagnosztizálásra használt PCR-teszt elvégzéséhez az orrból és a garatból nyernek mintát, amelyet csak képzett egészségügyi szakember tud levenni megfelelő védőfelszerelésben. A nyálmintát egyszerűbben, gyorsabban lehet begyűjteni, érintkezés és szakszemélyzet nélkül. A fejlesztést irányító Varga Gábor, az Orálbiológiai Tanszék vezetője szerint a nyálteszt eredményei egyenértékűek a felső légúti kenetekből vett mérésekével. Valószínűleg drágább lesz, mint a már bejáratott PCR-tesztek, de tömeges mintavételnél megoldás lehet.

Telefonban tárolható teszteredmény

Fejlesztő: ID&Trust

Hogy a teszteredmény mindig kéznél legyen és bárki könnyen értelmezni tudja, a magyar ID&Trust alkalmassá tette GoodID nevű mobiltelefonos irattárcáját a Covid-tesztek digitális igazolására. A kiállított eredményhez színkódokat társíthatnak, az igazolás pedig érintésmentesen használható, hiteles és feltörhetetlen. A cégnek több mint másfél évtizedes tapasztalata van a digitális azonosítás területén, a hazai e-személyi, a román egészségügyi kártya és a japán útlevél fejlesztése fűződik a nevükhöz.

Vakcina

Fejlesztő: Debreceni Egyetem // Nemzeti Népegészségügyi Központ

E közös vakcinafejlesztés alapját 30-40 emberből származó izolált vírus adta. Az első fázisban kiválasztották a felhasználandó vírustörzseket, majd tesztelték a fejlesztéshez leginkább alkalmas sejtkultúrákat. A hatékonyságvizsgálatok után kezdődhettek meg az állatkísérletek. Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora szerint a gyártáshoz szükséges technológiai elemek rendelkezésre állnak, első lépésként kis szériában legyártják az oltóanyagot, hogy preklinikai vizsgálatokat végezzenek szenzitív fajokon. Debrecenben júniusban tették le egy kísérleti oltóanyag-üzem és innovációs központ alapkövét az egyetemi ipari parkban, a két beruházás mintegy 8 milliárd forintból valósul meg.

Víruskimutatás a kommunális szennyvízből

Fejlesztők: Pannon Egyetem // Pécsi Tudományegyetem, MOL

A külföldön már bevált módszer hasznos lehet a fertőzés megjelenésének és visszatérésének jelzésére a helyi terjedés korai szakaszában. Egy városi csatornatelepre több tízezer háztartásból kerül szennyvíz, így a fertőzöttek száma a hagyományos tesztekénél nagyobb mintán vizsgálható. Az eljárással a Covid-19 jelenléte akár már a megfertőződés utáni három napon belül kimutatható. A hazai vizsgálatok Ajkán, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Nagykanizsán, Pécsen, Szegeden és Veszprémben kezdődhettek meg.

Remdesivir és favipiravir (Avigan)

Gyártó/fejlesztő: Richter Gedeon Nyrt.

Ősz óta gőzerővel gyártják itthon a koronavírus elleni egyik leghatékonyabb antivirális gyógyszert. A Richter öt hónap alatt sikeresen szintetizálta a súlyos stádiumban lévő betegek kezelésére alkalmas remdesivir hatóanyagát, és le is gyártotta. Szeptemberben már minőségellenőrzési vizsgálaton is átesett. A remdesivir az első szer, amely klinikailag igazoltan gyorsítja a gyógyulást és trendszerűen csökkenti a halálozási rátát, bár a gyógyszer fejlesztője és a WHO között erről éppen szakmai vita folyik. Eredendően a nyugat-afrikai, 2013–2016-ig tartó ebolajárvány megfékezésére szánták, fejlesztője a kaliforniai székhelyű Gilead Sciences. A Richter egy másik Covid-elleni antivirális szer hazai fejlesztésében is részt vesz. A favipiravir hatóanyag-tartalmú Avigan tablettát a Fujifilm Grouphoz tartozó Toyama Chemical fejlesztette ki, Japánban 2014 óta használják. A járvány kitörése után indított klinikai vizsgálatok adatai azt mutatták, hogy a szer a kezdődő tüdőgyulladással kezelt, középsúlyos állapotú koronavírusos betegekben képes gátolni a vírus szaporodását, és 12 nap alatt enyhítette például a lázat vagy a légzészavart. A gyógyszerrel itthon először a Szegedi Tudományegyetem klinikáján kezelhetik a koronavírusos betegeket. Mivel szájon át szedhető, hozzájárulhat az egészségügyi ellátórendszer terhelésének csökkentéséhez.

AzureSeq (egylépéses koronavírus-teszt)

Fejlesztő: Omixon Biocomputing Kft.

Új, a vírust az eddigieknél egyszerűbben és gyorsabban kimutató, egylépéses tesztet fejlesztett egy magyar tulajdonú molekuláris diagnosztikai cég. Az új eljárás tesztelésében a Semmelweis Egyetem is részt vett. A klasszikus PCR-teszt a mintából kivont vírus RNS-ét mutatja ki, csakhogy az RNS-kivonás időigényes és költséges folyamat, ezért nagy jelentőségű a közvetlenül a levett mintából elvégezhető kimutatás – állítja Vásárhelyi Barna, a Semmelweis Egyetem Laboratóriumi Medicina Intézet igazgatója. Az Omixon Biocomputing Kft. az új megoldást egy kaliforniai vállalattal fejlesztette ki, és kizárólagos forgalmazási jogokkal rendelkezik Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Az új teszttel két óra alatt kimutatható a fertőzés, ez a meglévő teszteknél hat órával kevesebb.

ACE2–Fc fúziós fehérje

Fejlesztő: ELTE // Pécsi Tudományegyetem // ImmunoGenes Kft. // Richter Gedeon Nyrt.

Egy új magyar hatóanyag nemcsak a betegség súlyosbodását, hanem magát a fertőzést is meggátolhatja. Fertőzés esetén a Covid-19 fehérjetüskéi hozzákapcsolódnak az emberi szervezet sejtjeihez, pontosabban az ACE2 receptorhoz, és gyulladást okoznak. A fejlesztőcsapat – egy amerikai orvos koncepciója alapján – az ACE2 és a kiürülés lassításáért felelős fehérje összeragasztásából állítja elő a mesterséges fúziós fehérjét. Mivel emberi fehérjét használnak, az immunrendszer nem idegen sejtként azonosítja a molekulát, és nem támadja meg. Az ACE2–Fc várhatóan semlegesíti a vírust, az általa beindított immunválasz elpusztítja a fertőzött sejteket is, és két-három hónapos védettséget nyújthat. A korai fázisban lévő fejlesztés további preklinikai és klinikai vizsgálatokat igényel, a piaci bevezetés legkorábban 2022-re várható.

/forbes.hu/