Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Lesújtó véleményt alkotott Orbán Viktor – Narkósoknak nevezte a megélhetésüket féltő budapesti tüntetőket


A Fidesz lassan két hete, hogy egy mozdulattal, 24 óra alatt véreztette ki a katát, és sodort bizonytalanságba közel fél millió embert.

Fotó: MTI

Az elmúlt hetekben tüntetések voltak, nem csak Budapesten, hanem több vidéki városban is. Tüntettek a futárok, akik hétfőre újabb eseményt jelentettek be, két hete a kormány kommunikációja meglehetősen érdekes és megosztó. Novák Katalin tudja, hogy sokan kerülnek nehéz helyzetbe mégis aláírta, Lázár János pedig beismerte azért hozták meg ezt a lépést mert szükségük van a pénzre.

De mi Orbán Viktor véleménye a tüntetőkről, azokról akik utcára mentek, hogy így fejezzék ki azt, hogy nem tetszik nekik, hogy egy nap alatt döntötték romba a vállalkozásaikat.  Erre a véleményre most Tusványoson került sor, amikor egy tüntető zavarta meg Orbán beszédét. A tömegben valaki egy transzparenst mutatott fel, amin a környéken állók szerint románul az volt: Erdély Romániáé. Gyorsan bementek a rendőrök a tömegbe a szervezőkkel, és elvezették, és beszédje közben Magyarország miniszterelnöke tömören kijelentette:

Csak olyan udvariasan, mint a budapesti rendőrök a hidakon a narkósokkal

– tehát így kommentálta a beszédét megzavarókat, és nevezte narkósnak a budapesti tüntetőket.

Tehát Orbán Viktor szerint, az a több ezer ember aki felemelte a hangját, azok akik aláírást gyűjtöttek, és azok az autósoktatók is akik felvonultak tegnap Budapesten nem mások mint NARKÓSOK.