Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Lassan luxusnak számít meghalni hazánkban: brutálisan emelkedtek a temetkezés költségei idehaza


A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A szolgáltatások átlagosan 9,1 százalékkal drágultak egy év alatt, ezen belül a temetési szolgáltatások az átlagos infláció több mint kétszeresével drágultak. Két év alatt a koporsós temetés ára 35,2, a hamvasztásos temetésé 37,2 százalékkal emelkedett.

Mind a koporsós, mind a hamvasztásos temetés kb. 10 százalékkal kerül többe manapság, mint egy évvel ezelőtt – írja a Pénzcentrum. Szakértők szerint ez arra vezethető vissza, hogy megdrágultak a szükséges kellékek, az energia és a munkaerő is, a szolgáltatók pedig kénytelenek voltak ezt áthárítani az ügyfelekre. A helyzetet nehezíti, hogy komoly munkaerőhiány van a szektorban, utánpótlás pedig nincs. Novák Gergely, a Télizöld Kegyeleti Szolgálat Zrt. tulajdonosa úgy látja: óriási probléma, hogy a magyarok nem spórolnak előre a temetésre, így a családot nehéz helyzetbe hozhatja a nagy kiadás.

Idén júliusban egy koporsós temetés országos átlagára 442 080 forintba került, míg egy évvel korábban még „csak” 403 500 forintot kellett érte átlagban fizetni, ez 9,65 százalékos áremelkedés. Sőt, 2022 júliusában a koporsós temetés átlagára 326 930 forint volt, azaz manapság ennél már több mint 35,2 százalékkal lett drágább ez a temetkezési forma.

A hamvasztásos temetés átlagára idén júliusban 318 820 forint volt, egy évvel korábban még „mindössze” 288 680 forintba került, egy év alatt ez 10,44 százalékos drágulást jelent. Ha 2022 júliusához viszonyítunk, amikor ennek átlagára még 232 330 forint volt, akkor kiderül: 2 év alatt a hamvasztásos temetkezés ára 37,2 százalékkal emelkedett.

Forrás: Pénzcentrum

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük